Debrecen Hotels

Nyílik a hóvirág Debrecenben

  2023 jan 04 / #debrecen
Google ads
Google ads

A tavasz csalhatatlan jele LENNE, ha mindez nem január elején, még a télbe “befelé menet” történne.

Nyílik a hóvirág Debrecenben
Hóvirág (Galanthus) nyílik az évszakhoz képest enyhébb, tavaszias időben Debrecenben 2023. január 4-én. MTI/Czeglédi Zsolt

A folytatásban sem várható téli fordulat – derül ki az Időkép előrejelzéséből:

Szerdán napközben a legtöbb helyen várhatóan feloszlik a pára és a köd, hosszabb-rövidebb időszakokra kisüthet a nap. Délután aztán északnyugat felől egy melegfront felhőzete éri el hazánkat, melyből északon (először az északnyugati és északkeleti részeken) lehet gyenge eső, máshol legfeljebb ködszitálás lehet. Délután, este többfelé megélénkülhet a délnyugatira forduló szél. Kora délután 4 és 12 fok között alakulhat a legmagasabb hőmérséklet.

Csütörtökön sokfelé indulhat esős, záporos idővel a nap, mely változékonyság napközben is megmarad, többfelé alakulhat ki futó zápor, kisebb eső, majd délután északkeleten több órára kisüthet a nap. Kezdetben a délnyugati, majd napközben és este már a nyugati-északnyugati szél lesz élénk, erős, de néhol egy-egy viharos széllökés sem kizárt. A legmagasabb hőmérséklet 8 és 15 fok között alakulhat.

Nem csak Magyarországon dőlnek sorra a melegrekordok:

Negyvenöt éves melegrekord dőlt meg Romániában

 

Pénteken naposabb és felhősebb tájak és időszakok válthatják egymást. Számottevő csapadék sehol sem valószínű. A nap első felében még többfelé élénk lehet az északnyugati szél. Napközben 5-12 fokra van kilátás, északon, északkeleten maradhat hidegebb az idő.

Hétvégén felhősebb, borongósabb, valamint naposabb tájakkal is találkozhatunk. Reggelente ismét többfelé lehet párás, ködös az idő. Vasárnap délután, este több tájegységünkön elszórtan előfordulhat kisebb eső, egy-egy zápor. Szombaton jelentős légmozgás nem valószínű, majd vasárnap többfelé feltámadhat a délies szél. Délutánonként 5 és 13 fok között alakulhatnak a maximumok.