Novák Katalin is ott lesz Erzsébet királynő temetésén

2022.09.12

Novák Katalin köztársasági elnök részt vesz a múlt héten elhunyt II. Erzsébet brit királynő végső búcsúztatásán – írta a Telex hétfőn a Sándor-palota közlésére hivatkozva.

Novák Katalin és házastársa meghívást kapott a múlt hét csütörtökön, 96 éves korában elhunyt II. Erzsébet brit királynő szeptember 19-ei temetésére, amelyen a köztársasági elnök részt is vesz majd – olvasható a telex.hu oldalon. A cikk szerint arról egyelőre nem tudni, hogy mekkora küldöttséggel érkeznek.

A temetési szertartást a Westminster-palotával szomszédos Westminster-apátságban tartják majd. Ott nyugszanak a brit történelem olyan nagyjai, mint Hitvalló Eduárd, Isaac Newton, Charles Darwin, Stephen Hawking vagy éppen Laurence Olivier, valamint ott házasodott meg és ott koronázták meg a királynőt. A 18. század óta nem rendeztek ott temetési szertartást brit uralkodónak. A királyi család tagjai közül legutóbb Erzsébet anyakirálynét temették el a Westminster-apátságban – írták.

A temetési szertartásra a világ minden tájékáról érkeznek majd államfők, és ott lesznek a korábbi brit miniszterelnökök, valamint más meghatározó brit politikusok is a királyi család tagjain kívül – olvasható a Telex cikkében.

az eredeti hír itt elérhető