Debrecen Hotels

Nőtt a csecsemőhalandóság és a természetes fogyás Magyarországon

  2019 Júl 26 / #debrecen
Google ads
Google ads

Nőtt a természetes fogyás mértéke 2019 első öt hónapjában, miután 2,1 százalékkal kevesebb gyermek született és 0,5 százalékkal többen haltak meg a múlt év azonos időszakához képest – közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) pénteken az MTI-vel.

Mint írták, az év első öt hónapjában 34 823 gyermek született, 745-tel kevesebb, mint tavaly ilyenkor. Január-márciusban átlagosan 4,2 százalékkal alacsonyabb, áprilisban 2,7 százalékkal magasabb, májusban azonos számú volt az élve születések száma 2018 azonos hónapjaihoz képest.

2019. január-májusban 57 799-en haltak meg, 267-tel többen, mint az előző év azonos időszakában. Idén januárban 20, februárban 2,7 százalékkal többen, márciusban viszont 14, áprilisban és májusban pedig 2,4 százalékkal kevesebben hunytak el, mint egy évvel korábban.

Kiemelték, mivel a születések száma csökkent, a halálozások száma pedig emelkedett, a természetes fogyás mértéke 4,6 százalékkal volt több, mint egy évvel korábban.

A hivatal adatai szerint a házasságkötések száma nőtt: 16 289 pár házasodott össze, 4,4 százalékkal, 690-nel több, mint tavaly ilyenkor. Januárban 3,9 százalékkal kevesebb, február-márciusban kis mértékben, április-májusban pedig 7,6 százalékkal több házasságot anyakönyveztek, mint egy évvel korábban.

Ezer lakosra 8,6 élve születés és 14,3 halálozás jutott. Az előbbi adat 0,2 ezrelékponttal alacsonyabb, az utóbbi 0,1 ezrelékponttal magasabb az előző év azonos időszakára számított értéknél. Ennek eredményeként a természetes fogyás 0,3 ezrelékponttal, 5,7 ezrelékre nőtt.

Az év első öt hónapjában ezer élve születésre 3,8 csecsemőhalálozás jutott, ami 0,2 ezrelékpontos növekedést jelent az egy évvel ezelőttihez képest.

  • 132 csecsemő halt meg az első öt hónapban, 6,2 százalékkal több mint tavaly.

A házasságkötési arányszám 4 ezrelékes értéke 0,2 ezrelékponttal volt magasabb az előző év azonos időszakához képest – olvasható a közleményben.