Női kézilabda Eb – Bordás Réka szerint így lehet elkapni a horvátokat

2022.11.05

Bordás Réka szerint a magyar női kézilabda-válogatott számára a pénteki, Svájc elleni mérkőzésen kulcskérdés volt a beálló körüli védekezés, és vasárnap, Horvátország ellen is az lesz az Európa-bajnokság csoportkörének második fordulójában.

“Az első félidőben a beálló körüli védekezésünk nagyon rossz volt. Tudtuk, hogy ezt meg kell oldanunk, és a második felvonásban sikerült is. Ez a horvátok ellen is nagyon fontos lesz, mert nagyon jó beállóik vannak”

– nyilatkozta szombaton az MTI-nek a Debrecen játékosa.

A horvát beállók közül Ana Debelic a Bajnokok Ligája-címvédő norvég Vipers Kristiansandot erősíti, Katarina Jezic pedig 2017 januárjától idén nyárig a Siófok színeiben szerepelt.

A magyarok 33-28-as győzelemmel kezdtek a ljubljanai csoportban Svájc ellen. A kétgólos Bordás megjegyezte, tudták, hogy nagyon nehéz mérkőzés vár rájuk, és sajnos nagyon görcsösen kezdtek, de volt egy pont, amikor átszakadt a gát, és utána már könnyebben, felszabadultabban játszottak. Hangsúlyozta, mindenki nagyon küzdött, és megpróbálják azt a mentalitást átmenteni a vasárnapi meccsre, amit a második félidő vége felé produkáltak.

Női kézilabda Eb: megizzadtak a mieink Svájc ellen

Az első felvonás remekül kezdődött magyar szempontból, hiszen egy labdaszerzést követően Győri-Lukács Viktória lerohanásból megszerezte a vezetést. Ezt követően azonban – mindössze 74 másodperc elteltével – percekre megállt a játék, mert a videobírós rendszer segítségével ellenőrizték, hogy rosszul cseréltek-e a svájciak. A kényszerszünet megtörte a magyar lendületet, és az első felvonásban már nem is vezetett többször a csapat.

“Tényleg nagyon jó volt, hogy az első támadást kivédekeztük, és abból tudtunk egy gyors gólt lőni, de utána a svájciak felébredtek, és olyan iramban támadtak, ami szerintem meglepett minket”

– mondta Győri-Lukács, aki hat találattal járult hozzá a sikerhez.

Hozzátette, a második félidőben ők is felébredtek, és felvették azt a ritmust, amire szükségük lesz az Európa-bajnokságon.
Feltűnő volt, hogy a magyar együttes nem erőltette a gyors támadójátékot, ezért szinte mindig felállt védőfallal találta magát szemben.

“Van egy taktikánk, ami nem azt jelenti, hogy nem támadhatunk gyorsan, viszont ha egyből nem tudjuk befejezni a lerohanást, akkor felállunk, és átvesszük, mit fogunk csinálni. Ez még csak az első mérkőzésünk volt a tornán, és nagyon bízom benne, hogy visszajön az a régi magyar válogatott, amelyre a sok gyors középkezdés jellemző, és sok gólt lő lerohanásból”

– szögezte le a Győr jobbszélsője.

Kitüntetést kapott Bordás Réka, a DVSC kézilabdacsapatának kiválósága

A vasárnap 18 órakor kezdődő, horvátok elleni meccs kapcsán elárulta, megnézték a pénteki norvég-horvát találkozót (32-23), és látták, hogy következő ellenfelük is nagyon gyorsan viszi fel a labdát, de úgy gondolja, ez lehet a magyarok fegyvere is, mert talán a visszarendeződésekre nem fektet majd akkora hangsúlyt az előző kontinenstorna bronzérmese, mint a lerohanásokra.

Hozzátette, előny lehet, hogy – a Bajnokok Ligájából, az Európa-ligából, az NB I-ből, illetve a válogatott tornákról – jól ismerik a horvátok játékosait, tudják, merre szeretnek cselezni, hova szeretnek passzolni, és hogy védenek a kapusaik.

“Ez nem változik a válogatottban, de a taktika teljesen más, mint a klubcsapataikban. Bízom benne, hogy a tegnapi kilenc kapufánknak legalább a felét gólra váltjuk holnap, és ha a védekezésünk még jobban összeáll, a kapusaink is többet tudnak segíteni”

– magyarázta Győri-Lukács.

A magyar válogatott már a pénteki sikerével is nagy lépést tett a középdöntőbe kerülés felé, és amennyiben vasárnap is nyer, biztossá válik a továbbjutása.

az eredeti hír itt elérhető