Debrecen Hotels

Nem vette észre, hogy előzik, baleset lett a kanyarodásból

  2018 jún 01 / #debrecen
Google ads
Google ads

A hajdúszoboszlói rendőrök vádemelést javasolnak azzal a gépjárművezetővel szemben, aki a 33-as számú főúton okozott balesetet.

A Hajdúszoboszlói Rendőrkapitányság közúti baleset gondatlan okozása vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytatott nyomozást egy 61 éves férfival szemben.

Egy mezőgazdasági vontatóval közlekedett J. Lajos 2017. december 8-án 11 óra körül a 33-as számú főúton, Debrecen felől Hortobágy irányába. A sofőr haladása során balra kanyarodott, azonban nem vette észre, hogy egy személyautó már járműszerelvénye előzésébe kezdett, ezért összeütköztek. A gépkocsi az ütközés következtében az árokba csapódott. A balesetben a személyautó vezetője, valamint egyik utasa könnyű, míg másik utasa súlyos sérüléseket szenvedett.

A nyomozó hatóság a baleset körülményeinek vizsgálatát 2018. május 31-én befejezte és az ügyben keletkezett iratokat vádemelési javaslattal továbbította az illetékes ügyészség részére.