Nem ütötte el a vonat, “köszönetképpen” kővel zúzta be a mozdony ablakát – keresi a rendőrség

2018.11.21

A Debreceni Rendőrkapitányság a lakosság segítségét kéri.

A Debreceni Rendőrkapitányság Közlekedésrendészeti Osztálya vasúti közlekedés biztonsága elleni bűncselekmény bűntett elkövetésének gyanúja miatt ismeretlen tettes ellen folytat büntetőeljárást.

A rendelkezésre álló adatok szerint az ismeretlen férfi 2018. november 14-én 13 óra körül Debrecenben, az Ilona és Tölgyfa utcák kereszteződésében található vasúti pályán átsétált és ezzel vészfékezésre kényszerített egy arra közlekedő vonatot. A mozdony vezetője még időben le tudta fékezni a szerelvényt, mivel észrevette a síneken sétáló férfit, aki a vonat megállását követően a kezébe fogott egy követ és nekidobta a vonat szélvédőjének.

A Debreceni Rendőrkapitányság kéri az eset szemtanúit, illetve azokat, akik az eset körülményeiről információval rendelkeznek, jelentkezzenek személyesen a Debreceni Rendőrkapitányság Közlekedésrendészeti Osztályán (Debrecen, Sámsoni út 149. szám), vagy tegyenek bejelentést telefonon a nap 24 órájában elérhető 06-52/457-040-es telefonszámon, az ingyenesen hívható 06-80/555-111-es „Telefontanú” zöldszámán, illetve a 107-es, 112-es központi segélyhívó számok valamelyikén. A bejelentéseket a rendőrség bizalmasan kezeli.

az eredeti hír itt elérhető