Debrecen Hotels

“Nem szabadulnak tőlem” – ez a terve Orbánnak, ha jövőre elveszítik a választást

  2021 máj 31 / #debrecen
Google ads
Google ads

Úgy tervezi, hogy még jó két évtizedig része lesz a politikai életnek.

A DK-s Arató Gergely azt kérdezte a kormányfőtől, hogy neki mennyivel csökkent a fizetése, elvesztette-e a munkáját, mint a koronavírus során oly sok magyar?

Orbán úgy felelt, hogy a képviselői, miniszteri fizetés „össze van kötve az átlagjövedelemmel, ha az nő, nő, ha csökken, akkor csökken. Ez egy jó rendszer.” Hozzátette: azt megérti, hogy az ellenzék azért dolgozik, hogy ő elveszítse a munkáját. Hangsúlyozta: ő nem tőkejövedelemből, hanem bérből élő ember.

Arató ezt követően felemlegette, hogy Orbán családi segítségért is folyamodhat, hiszen édesapja cégéből épp kivettek egymilliárdot forintot.

Orbán erre azt mondta: hogy nem tervez tőkejövedelemből élni, akkor sem, ha az ellenzék esetleg nyer.

Akkor sem szabadulnak meg tőlem, itt maradok képviselőként.

Hozzátette: “számíthatnak az együttműködésemre a következő 20 évben.”

(24.hu)