Nem jött össze a bravúr, kikapott a DEAC

2021.09.12

A Debreceni Egyetem kézilabda csapata a Cegléd elleni hazai vereséggel kezdte a pontvadászatot – írja a DEAC honlpján.

A DEAC férfi kézilabdázói az előző szezonban még az NB I-ben érdekelt Ceglédet látták vendégül a DESOK-ban szombat este a bajnoki nyitányon. A vendégek kapták el jobban a rajtot, Ács Péter góljával a negyedik perc derekán 0-2 állt az eredményjelzőn.

Egyébként az első félidőben sajnos végig a DEAC-nak kellett futnia az eredmény után. Az egyenlítés ugyan többször összejött, de a vezetést nem tudtuk átvenni, pedig erre lett volna lehetőségünk. 7-7 után 3-0-s sorozatot produkáltak a ceglédiek, de Illés Tamás megtörte ezt a szériát. A szünet előtt az utolsó találatot a jó napot kifogó Illés szerezte, ezzel minimálisra csökkent a hátrányunk (15-16).

A 32. percben István Péter újra túljárt a Pest megyei együttes kapusának az eszén, ennek köszönhetően végre nálunk volt a fórt (17-16). Az örömünk nem tartott sokáig, mivel Ács Péter villanását követően már néggyel ment a vetélytársunk (19-23). Bíró Imre sem volt elégedett a látottakkal, jött is az időkérése. A folytatásban Illés góljának köszönhetően megint bizakodhattunk (23-25), ám a Cegléd nem hagyta kiénekelni a sajtot a szájából.

Pethő Ákosék 32-25-ös vereséggel indították a bajnokságot.

NB I/B, 1. forduló
DEAC–Ceglédi KKSE 25-32 (15-16)
DESOK, Vezette: Sándor György, Szabó Balázs.
DEAC: Boros – Hornyák Z., Bíró 2, Mórucz, István 6, Gidai 2, Rédei 4, Balázs 2, Péter D., Illés T. 6 (1), Pethő 3 (1), Fülöp, Dobos, Mucza, Fábián, Mándi. Vezetőedző: Bíró Imre.
Kiállítások: 8 ill. 6 perc
Hétméteresek: 2/8 ill. 3/3

az eredeti hír itt elérhető