Debrecen Hotels

Nem akart elköltözni a házból az apja, ezért kétszer hátba szúrta

  2018 Már 14 / #debrecen
Google ads
Google ads

A Hajdú-Bihar Megyei Főügyészség életveszélyt okozó testi sértés bűntette miatt emeltvádat a Debreceni Törvényszéken.

A vádlott és édesapja, a sértett, közös háztartásban éltek a vádlott nyíradonyi házában. A vádlott édesanyjának halálát követően egyre közelebb került volt élettársához, akivel azt tervezték, hogy rövid időn belül újra együtt fognak élni Nyíradonyban. Avádlott és a sértett megállapodtak abban, hogy a sértett 2017. június 15. napjáig a házból elköltözik. Az apa az elköltözés érdekében semmilyen lépést nem tett heteken keresztül, ezért köztük rendszeresek voltak a konfliktusok, veszekedések.

2017. május 5-én 18 óra körül időben az ittas állapotban lévő vádlott és a sértett között a költözés miatt újból vita és veszekedés alakult ki, melynek során a vádlott egy ollóval a kezében a fürdőszobába tartott. Ezt észlelve az apja őt kérdőre vonta, mert azt gondolta, hogy a fia az ollóval rátámad.

A sértett bal kezével megfogta a vádlottnál lévő ollót, emiatt is veszekedni kezdtek és a
sértett bal kezén az olló metszett vérző sérülést okozott.

Ezt látva a vádlott az ollót visszavitte a saját szobájába, majd a konyhába ment kávét készíteni. Ez idő alatt a sértett a fürdőszobában folyamatosan szidta a vádlottat. A vádlott ezt megelégelve a konyhából magához vette az ott lévő két műanyagnyelű kést, bement a fürdőszobába, majd a neki háttal álló sértett hátát az egyik késsel a gerince környékén kétszer megszúrta.

A vádlott a sértettet a fürdőszobában magára hagyta, majd egy idő után felhívta volt élettársát és elmondta, hogy mi történt. Ezt követően a sértett rokonai a helyszínre siettek, a sértettet az orvosi ügyeletre vitték. Az apa kórházi ellátásra szorult, ahol őt megműtötték.

A sértett a fia bántalmazása következtében a háti gerinc két oldalán szúrt, illetve szúrva-metszett, valamint izomba hatoló sérüléseket szenvedett. Ezen sérülések vetületében található hasi főverőér és fővisszér, a vesék sérülése rövid időn belül bekövetkező elvérzéssel járt volna.

A Hajdú-Bihar Megyei Főügyészség az előzetes letartóztatásban lévő vádlott ellen életveszélyt okozó testi sértés bűntette miatt emelt vádat a Debreceni Törvényszéken. A vádiratban börtönbüntetés és közügyektől eltiltás mellékbüntetés kiszabását indítványozta, továbbá indítványt tett az elkövetés eszközéül használt kés elkobzására.