Nem adott elsőbbséget a sofőr a debreceni kereszteződésben – ütközés lett a vége

2021.06.01

A Debreceni Rendőrkapitányság közúti baleset gondatlan okozása vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytatott eljárást egy helyi lakossal szemben. A nyomozás adatai szerint a gyanúsított személygépkocsijával közlekedett Debrecenben, a Géresi utcában 2020. szeptember 25-én 8 óra körül – írja a police.hu.

A sofőr, amikor a Simonyi utca kereszteződéséhez ért, járműjével az „Állj! Elsőbbségadás kötelező” jelzőtábla ellenére nem adott elsőbbséget egy másik autónak, így összeütköztek. A közlekedési balesetben egy fő súlyos, míg egy személy könnyű sérüléseket szenvedett. A rendőrök az 56 éves férfit kihallgatták, amely során beismerő vallomást tett.

A Debreceni Rendőrkapitányság Közlekedésrendészeti Osztálya a szükséges eljárási cselekményeket elvégezte és a keletkezett iratokat megküldte az illetékes ügyészségnek.

 

az eredeti hír itt elérhető