Negyedjére bajnokok a püspökladányi tűzoltók

2018.10.11

Végigsprintelték az idei évet is a püspökladányi hivatásos tűzoltók, az országos kismotorfecskendő-szerelési bajnokság megannyi állomásán. Tavalyi ígéretükhöz híven pontvesztés nélkül, azaz a maximálisan elérhető száz ponttal, illetve az év legjobb időeredményével negyvenegy csapatból ismét, immáron negyedik alkalommal bajnokok lettek.

A nyolc állomásos bajnokság minden évben áprilisban indul és október elejével zárul. Gyűjtötték a pontok, faragták a másodperceket, hogy októberben magasba emelhessék a győztesnek járó serleget. „A püspökladányi tűzoltók szeretnek nyerni”,- mondta el Kiss Lajos tű. alezredes, a Püspökladányi Katasztrófavédelmi Kirendeltség tűzoltósági felügyelője, akit a püspökladányi siker titkáról kérdeztem. „Összeszokott bajtársak, akik szavak nélkül is megértik egymást, és nagyon gyorsan futnak.” A tűzoltósági felügyelő maga is sportcipőt húz, ha nincs meg a hét fős létszám, esetleg egy-egy dunántúli verseny során. Nehéz sokszor megoldani az utazást, mert sok apróság várja otthon a tűzoltókat, de van, hogy utazik a család, meg a babakocsi is a versenyekre, drukkolni.

A püspökladányi bajnokok idén is többször szerelték össze 28 másodperc alatt a tápláló, szívó oldalt, a motorhoz a tömlőt, majd azt a vizes tartályba. Ezzel párhuzamosan a motor másik végéhez a tömlőket, osztót, két sugárcsövet, mind ezt száz méteres távon. A végén pedig egy pontos célzással oltották ki a céltábla piros lángját.

Teljesítményükkel ismét Hajdú-Bihar megye és Püspökladány hírnevét öregbítették. Köszönet érte a csapatvezetőnek Kiss Lajos tű. alezredesnek és a csapattagoknak Kiss Imre címzetes tű. főtörzsőrmesternek, Szabó Balázs c. tű. főtörzsőrmesternek, Kárai Csaba c. tű. főtörzsőrmesternek, Rácz Lajos c. tű. főtörzsőrmesternek, a Dobray Norbert c. tű. főtörzsőrmesternek, a Fegyverneki Máté c. tű. főtörzsőrmesternek, Fegyverneki Balázs c. tű törzsőrmesternek és Bene Márk tű. őrmesternek.

Papp-Kunkli Nóra tű. hadnagy

az eredeti hír itt elérhető