Debrecen Hotels

NB III: döntetlen a hajdú-bihari rangadón

  2021 okt 11 / #debrecen
Google ads
Google ads

Az első két osztályban a válogatott mérkőzések miatt nem rendeztek fordulót az elmúlt hétvégén. Az NB III – Keleti csoportjában viszont három megyei csapat is pályára lépett, ráadásul kettő egymás ellen vívott egy izgalmas rangadót.

Az NB III-ba frissen kiesett DEAC gárdája látogatott a frissen feljutott Hajdúszoboszló otthonába a 11. forduló, vasárnap délutáni mérkőzésén. Mindkét csapat a dobogóért volt harcban a meccs előtt, egymást előzték meg. A DEAC esetében ez nem meglepő, ám az újonc Hajdúszoboszlónál annál inkább. Az első találatra a félidő végéig kellett várni, a hazaiak a hosszabbításban jutottak büntetőhöz, amelyet a góllövőlistát holtversenyben vezető Máté értékesített, ezzel 1-0-val mehettek szünetre a csapatok. A második játékrész 59. percében egyenlített az egyetemi csapat, Tochukwu talált a kapuba. A hazaiak nem akartak megelégedni az egy ponttal, a 73. percben ismét megszerezték a vezetést, Lénárt volt eredményes ekkor. Három perc elteltével viszont a fekete-fehérek jutottak büntetőhöz, ezt a volt DVSC játékos, Spitzmüller értékesítette. Az eredmény már nem változott a későbbiekben, ezzel a döntetlennel a DEAC a harmadik 26 ponttal, míg a Hajdúszoboszló negyedik 24 egységgel.

NB III. Keleti csoport – 11. forduló

HSE – DEAC 2-2 (1-0)

Gólok: Máté János (47. p.), Lénárt Gergő József (73. p.), illetve: Oliver Tochukuwu Onyebuchi (59. p.), Spitzmüller István (74. p.).

Aqua-General HSE: Balogh K. (Sütő B. 46. p.), Kónya Cs., Lénárt G. (Szabó L. 83. p.), Máté J., Csiki N., Szathmári Zs. (Fenyőfalvi Cs. 75. p.), Éles Z. (Bódis I. 68. p.), Vincze Á., Barnucz G., Mészáros D., Dobi G. (Lukács Zs. 68. p.), vezetőedző: Csillag László

DEAC: Deczki M., Sárosi N., Oliver T. (Sidibe I. 75. p.), Bereczki D., Spitzmüller I., Soltész J., Jankelic I., Lakatos B. (Al-Sheraji 75.p.), Virág Á., Orosz M., Székely D., vezetőedző: Sándor Tamás

A DVSC II is pályára lépett a hétvégén, a Törökszentmiklóst fogadták a Nagyerdei Stadionban. A hazaiak számára kötelező volt a győzelem, mert a sereghajtó ellen nem lehetett hibázni, ha nem akarnak a kieső helyek egyikén tanyázni a Loki fiataljai. A DVSC II nem esélyeshez mérten kezdte a találkozót, már a 18. percben vezetett a Törökszentmiklós. Ezt az előnyt egészen a hajráig sikerült is megtartaniuk, ám, ekkor két fiatal Loki-csatár talált a hálóba. Elsőként Gyönyörű egyenlített a 84. percben, majd a 91.-ben Sármány fordított, ezzel a végeredmény 2-1-lett a DVSC II számára. Ezzel a győzelemmel három ponttal meglépett a kieső helyektől a piros-fehér alakulat.

DVSC II. – Törökszentmiklósi FC-Veternier 2–1 (0-1)

Gólok: 0-1 Pataki (18.), 1-1 Gyönyörű (84., büntetőből), 2-1 Sármány (91.)

DVSC II: Hrabina – Lénárt (Fábián, 69.), Baranyai, Kovács R., Kovács G., Füzfői (Simon, 69.) – Gyönyörű, Balla (Székelyhidi, 79.), Farkas – Pintér (Talpalló, 79.), Kenderesei (Sármány, 46.), vezetőedző: Szűcs János