Navalnij éhségsztrájkba kezdett a börtönben

2021.03.31

Éhségsztrájkba kezdett a Vlagyimir megyei pokrovi 2. számú börtöntelepen szerdán Alekszej Navalnij elítélt orosz ellenzéki politikus. Ezt ő maga jelentette be az Instagramon.

“Éhségsztrájkot jelentettem be azzal a követeléssel, hogy a törvénynek eleget téve engedjék be hozzám a meghívott orvost. Úgyhogy éhesen fekszem, de egyelőre megvan mind a két lábam” – írta.

Múlt héten vált ismertté, hogy Navalnij hátfájásra és lábzsibbadásra panaszkodott, valamint kifogásolta, hogy a börtönhatóság a többszöri kérése ellenére már egy hónapja nem biztosított számára kielégítő orvosi ellátást és gyógyszereket. Szerdán közölte, hogy most már mindkét lábában jelentkeztek a panaszok.

Az elítélt ellenzéki szerdai bejegyzése szerint mivel a börtönparancsnokság kizárólag pszichológiai nyomásgyakorlással reagál a kéréseire, és mivel a megmérgeztetését a hatóságok anyagcserezavarként kezelték, újat írni már nem látja értelmét.

Navalnij azzal vádolta meg Alekszandr Muhanov pokrovi börtönparancsnokot, hogy megbízta az őrökkel együttműködő őrizeteseket: többé ne takarítsanak a fekvőhelye körül. Azt írta, hogy az érintettek homokot szórtak szét az ágyánál, majd elpanaszolták neki, hogy félnek, mert az életük annyit sem ér, mint egy csomag cigaretta.

Az orosz Szövetségi Büntetés-végrehajtási Szolgálat (FSZIN) vlagyimiri parancsnoksága szerda esti közleményében azt írta, hogy Navalnij minden szükséges egészségügyi támogatást megkap a panaszaival kapcsolatban, a fegyelmi intéseit a börtönszabályzat többszöri megsértése miatt kapta. Az őrizetes a hatóság szerint megtagadta a cellaügyeletesi feladatok ellátását, valamint megsértette a ruhaviseletre és a napirendre vonatkozó előírásokat.

Leonyid Volkov, a Navalnij-hálózatokat külföldről irányító aktivista a Telegramon közölte, hogy politikai elvbarátja a börtönben nem úgynevezett “száraz” éhségsztrájkot fog folytatni, és a vizet nem vonja meg magától.

Ivan Zsdanov a Navalnij alapította Korrupcióellenes Küzdelem Alapítvány (FBK) igazgatója a Mihail Hodorkovszkij ellenzéki emigráns érdekköréhez tartozó Otkritije Medija hírportálnak azt mondta, hogy az elítélt politikus életében először folytat éhségsztrájkot. Marija Pevcsih, az FBK kutatórészlegének vezetője a Twitteren azt írta, hogy Navalnij ezt korábban a maga részéről elképzelhetetlen, radikális politikai eszköznek tartotta, amelyet csak olyan ember képes alkalmazni, aki képes a végsőkig is elmenni.
“Nyilvánvaló, hogy számára elérkezett ez a pillanat” – fogalmazott Pevcsih.

A FSZIN korábban azt közölte, hogy Navalnij állapota kielégítő, Vlagyimir Grigorjan, a börtönviszonyokkal is foglalkozó Vlagyimir megyei Társadalmi Megfigyelő Bizottság alelnöke pedig “szimulánsnak” minősítette az elítéltet, de mint ellenzéki sajtójelentésekből kiderült, anélkül tette, hogy találkozott volna vele.

Alekszej Navalnijt január 17-én vették őrizetbe Moszkvában, amikor hazatért Berlinből, ahol kórházi és rehabilitációs kezelést kapott, miután több nyugati laboratórium egybehangzó szakvéleménye szerint augusztusban Oroszországban megmérgezték.

Február 2-án egy moszkvai bíróság letöltendőre változtatta a rá az úgynevezett Yves Rocher-ügyben korábban kiszabott felfüggesztett szabadságvesztést. Az ítélet értelmében Navalnijnak a korábban házi őrizetben eltöltött idő figyelembevételével a rá kirótt három és fél évből valamivel több mint két és fél évet kell letöltenie.

Navalnij jogai biztosításának fontosságát Angela Merkel német kancellár és Emmanuel Macron francia elnök is hangsúlyozta a Vlagyimir Putyin orosz államfővel kedd este lefolytatott videokonferencián. A Kreml által kiadott közlemény szerint Putyin tájékoztatta tárgyalópartnereit az elítélt ellenzéki politikus ügyének “objektív körülményeiről”.

az eredeti hír itt elérhető