Nagyot ment Hunor, a debreceni egyetemisták versenyautója

2018.07.12
Megismételte tavalyi eredményét a Műszaki Kar saját fejlesztésű versenyautója. 147 induló között a 29. helyezést érte el a DE MK Team csapata a londoni Queen Elizabeth Olimpiai Parkban július 5-8. között rendezett Shell Eco-marathon Europe energiahatékonysági versenyen.

A Debreceni Egyetem Műszaki Kara ebben az évben már harmadik alkalommal vett részt a nemzetközi megmérettetésen saját tervezésű energiahatékony járművével, amellyel végül 98 km/kWh eredménnyel a 29. helyen zárta a versenyt prototípus kategóriában. A négy futam nem múlt el izgalmak nélkül, hiszen az egyik tesztkör alatt ütköztek, de végül folytatni tudták a versenyt.

– Az idén nagyon sok elsőéves hallgató csatlakozott a csapathoz, akik végig lelkesek voltak, és büszke vagyok rájuk, hogy a versenyen is helytálltak. Az, hogy teljesítettük a technikai előírásokat és a pályán is eredményes kört futottunk, valamint, hogy részt vehetünk a következő versenyen, már megérte a befektetett energiát – mondta Magyari Attila, a csapat vezetője.

A verseny igazi kihívást jelentett, hiszen a 945 méter hosszú utcai pályán 15 kört kellett úgy teljesíteni, hogy mindössze egyetlen liter üzemanyagot, vagy csupán 1 kWh villamos energiát használhattak fel a járművek meghajtásához. Az autók négy futamon állhattak rajthoz, a végeredménynél a legjobban teljesített kört vették figyelembe a szervezők.

Magyarországról idén három – két egyetemi és egy középiskolás – csapat vett részt a megmérettetésen. A Széchenyi István Egyetem SZEnergy csapata a városi koncepció kategóriában indult elektromos járművével, a prototípus kategóriában a Debreceni Egyetem Műszaki Karának hallgatói és a KSZC Kandó Kálmán Szakgimnázium diákjai versenyeztek.

A Shell Eco-marathon versenyt a Make the Future Live fesztivál keretében rendezték, amely a tudomány és innováció fesztiválja, valamint platformot biztosít a tudományos és mérnöki területen dolgozók következő generációja számára, hogy bemutassák, megvalósítsák és kipróbálják legújabb ötleteiket.

unideb.hu

az eredeti hír itt elérhető