Debrecen Hotels

Nagy családi karácsonya lesz Tóth Gabinak és Krausz Gábornak, de templomba is mennek majd

  2021 dec 24 / #debrecen
Google ads
Google ads

Most először szervezett nagy családi karácsonyt Tóth Gabi és Krausz Gábor: mindenki együtt lesz.

– mondta Gabi, aki azt is elárulta, mindenkinek meg van mind a három oltása, így újra magukhoz tudják ölelni szeretteiket. Tavaly, a pandémia miatt nem voltak mindannyian együtt, hiszen Gabiék aggódtak a család idősebb tagjaiért.

Krausz Gábor is nagyon várja a közös karácsonyt.

Édesanyámat korán elvesztettük, a rokonaim jórésze pedig már rég elköltözött Izraelbe. Majd tíz évig külföldön dolgoztam, és mindig a vendéglátásban. Nekem csak olyan karácsonyaim voltak, amiket munkával töltöttem, majd hulla fáradtan lerogytam egy asztalhoz, ettem és már aludtam is…

– mondta. A séf meghatottan mesélte el, hogy neki még nem volt olyan szeretet ünnepe, mint amilyen a mostani. Együtt, nagy családi körben, a saját gyermekével. Krausz Gábor zsidó származású, Gabi viszont katolikus, de ez a hitbéli különbözőség nem okoz problémát közöttük. Gabi számára nagyon fontos a vallása, ezért az ünnep része lesz az is, hogy elmennek az éjféli misére.

A hitem megélése nagyon fontos számomra, karácsonykor az éjféli mise pedig egy rendkívül különleges élmény. Azoknak is ajánlom, akik egyébként nem járnak templomba. Felemelő érzés, szó szerint átéled azt, hogy megtisztul a lelked, az égiek jelenléte szinte tapintható. Azt gondolom, ráfér a világra a megtisztulás, az elfogadás és a szeretet megélése

– mondta az énekesnő.

Fotó: Facebook/chefkrausz