Munkavégzése közben szúrtak agyon egy ügyintézőt Inárcson

2018.07.11

Ügyintézés közben késsel halálosan megsebesített egy hivatali dolgozót egy férfi szerda reggel Inárcson – közölte a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság a rendőrség honlapján.

Mint írták, a nő olyan súlyosan megsérült, hogy a helyszínen életét vesztette. A rendőrök elfogták a bűncselekmény elkövetésével gyanúsított 61 éves helyi lakost, elszámoltatása folyamatban van.

A rendőrség vizsgálja a haláleset körülményeit, megkezdte az adatgyűjtést és a helyszínelést.

Blikk információja szerint a férfi berontott az épületbe, tombolt, azt kiabálta, hogy az ő ügyével senki nem foglalkozik. A férfi kés tartott a kezében.

A magából kikelt támadó a késsel rárontott a helyiségben tartózkodó ügyintéző nőre, akit a késével nyakon szúrt. A nő olyan súlyosan megsérült, hogy nem lehetett megmenteni az életét

– írja a lap a helyiek beszámolójára hivatkozva.

A lap hozzáteszi, azt egyelőre nem tudni, hogy a férfi milyen ügy miatt volt annyira dühös a családsegítőre, hogy az gyilkosságra sarkallta.

 

az eredeti hír itt elérhető