Debrecen Hotels

Misztikus thrillert láthatunk a Csokonaiban

  2019 ápr 08 / #debrecen
Google ads
Google ads

A kortárs ukrán-orosz színház egyik legkülönlegesebb, legfilozofikusabb alkotója a drámaíróként, rendezőként, színházteoretikusként ismert Klim, azaz Volodimir Klimenko A bűn paradoxona, avagy az Apokalipszis magányos lovasai című darabjának magyarországi ősbemutatója április 18-án lesz a Víg Kamaraszínházban. Klim e sajátosan költői atmoszférájú darabjában két kiemelkedő író, G. K. Chesterton illetve Fjodor Dosztojevszkij egy-egy kultikus szereplőjét ütközteti abszurd, szinte már szürreális helyzetben. Két angol úr, Mr. Pond és Geheugen kapitány különös körülmények között Oroszországba kerül, ahol találkoznak Rogyion Raszkolnyikovval, a Bűn és bűnhődés című regény főhősével és szembesülnek annak beteges, nyughatatlan lelkével. Ennek hatására úgy döntenek, hogy elvégeznek egy igazságügyi nyomozási kísérletet, hogy mélyebben megértsék: igazolható-e egy rossz ember megölése, ha az elkövető ezt a legnemesebb érzésektől vezettetve teszi? Más szóval – szabad-e ölni az „igazság nevében”?

A misztikus-filozofikus thrillert az a 2011-es debreceni Revizor rendezéséből is ismert Vlad Troickij állítja színpadra, aki a hazaitól eltérő módszerekkel nyúl szövegekhez, s a próbafolyamatban a színészek improvizációira, helyzetgyakorlatokra is épít. Elemzők szerint Troickijt elsősorban a színpadi képek izgatják, rendezői működése során a szöveg ehhez képest háttérbe szorul.

A darab fordítója és dramaturgja ezúttal is Kozma András, a főbb szerepek egyikében (csakúgy, mint a Revizorban) Mészáros Tibor tűnik majd fel. A további szerepekben Edelényi Vivient, Majzik Editet, Mészáros Ibolyát, Újhelyi Kingát és Vranyecz Artúrt láthatja majd a közönség.

A bűn paradoxona bemutatója 2019. április 18-án (csütörtökön) 19 órától lesz a Víg Kamaraszínházban.

Fotók: Máthé András