Debrecen Hotels

Mindkét irányban erős forgalomra kell számítani a Csongrád megyei határátkelőkön

  2018 Júl 27 / #debrecen
Google ads
Google ads

Az előző hetekhez hasonlóan, július utolsó hétvégéjén is erős forgalomra kell számítani a Csongrád megyei határátkelőhelyeken. A következő napokban torlódás alakulhat ki Röszkén és Csanádpalotán is, de már nemcsak a kilépő oldalon lehet várakozás, a belépők is egyre többen lesznek.

A hazafelé tartó vendégmunkások már kevesebben vannak, mint a korábbi hetekben, ezzel szemben egyre többen indulnak a dél-európai országokba pihenni, így továbbra is megnövekedett határátlépési idővel számolhatnak az utazók Röszkén, illetve Csanádpalotán is. Emellett azonban azok is hosszabb várakozással számoljanak, akik az országba ezeken az átkelőhelyeken szeretnének belépni, hiszen a júniusban hazautazott vendégmunkások szabadsága lassan véget ér, és visszaindulnak nyugat-európai munkahelyeikre.

A Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság a hazai és külföldi társszervekkel együttműködve kezeli a dinamikusan megnövekedett forgalmat, és az átkelőket szükség szerint teljes kapacitáson működtetik a kollégák. Amennyiben pedig a forgalmi helyzet indokolja, az utazókat más átkelők felé terelik.

Torlódások esetén a gyorsabb átlépés érdekében Szerbia felé célszerű Tompa, Tiszasziget vagy Ásotthalom felé kerülni. Utóbbi két átkelő naponta 7 és 19 óra között vehető igénybe. Hosszított nyitvatartással várja az utazókat a Röszke Közúti-határátkelőhely, mely 7 és 22 óra között tart nyitva 2018. július 31-ig. Akik Romániába szeretnének utazni, választhatják a 24 órás nyitva tartással működő kiszombori vagy battonyai határátkelőt.

A határátkelőhelyek nyitva tartásáról és az ott várható várakozási időkről a http://www.police.hu/hirek-es-informaciok/hatarinfo oldalon, valamint a Rendőrségi Útinformációs Rendszer (Rutin) mobil applikáció segítségével tájékozódhatnak az utazók.

A rendőrség kéri, hogy indulás előtt mindenki ellenőrizze az úti okmányai meglétét, a gépkocsi műszaki állapotát, vegyenek magukhoz elegendő mennyiségű folyadékot, és amennyiben szükséges, ne felejtsék otthon gyógyszereiket. Amennyiben rendőri segítségre van szükségük, hívják a 112-es segélyhívót.