Mike Pompeo: a Moszkva és Washington kapcsolatainak javítását célzó amerikai erőfeszítések nem hoztak eredményt

2018.09.23

Oroszország “rosszindulatú magatartása” miatt a Moszkva és Washington kapcsolatainak javítását célzó amerikai erőfeszítések mostanáig nem hoztak eredményt – hangoztatta Mike Pompeo amerikai külügyminiszter vasárnap az NBC televíziónak adott interjújában.

Pompeo “sajnálatosnak” minősítette ezt a tényt, mert – mint fogalmazott – “a világban vannak területek, amelyeken közösek az érdekeink”. Ezek között említette a terrorizmus elleni küzdelmet. Fontosnak tartotta leszögezni azt is, hogy a két országnak csak az érdekei közösek, nem pedig az értékrendjük.

A külügyminiszter hangsúlyozta, hogy Donald Trump elnök is megpróbálta visszaszorítani “Oroszország rosszindulatú tevékenységét”. Mike Pompeo az NBC televízió Találkozz a sajtóval című, szokásos vasárnapi politikai vitaműsorában megállapította, hogy Moszkva “nem volt segítőkész” sem Ukrajnában, sem Szíriában. A tárcavezető szólt arról is, hogy Washington Oroszországot is felelősnek tartaná, ha Bassár el-Aszad szíriai elnök vegyi fegyvert vetne be. Leszögezte, hogy amennyiben ez megtörténik, az Egyesült Államok azonnal vizsgálatot indít és felelősnek fog tartani mindenkit, aki megsérti a vegyi fegyverek tilalmáról szóló egyezményt.

az eredeti hír itt elérhető