Mészáros: “Andival nagyon boldogok vagyunk, nem volt kérdés, hogy összekötjük az életünket”

2021.06.11

Az Indexnek adott interjút Magyarország leggazdagabb, és feltehetően legokosabb, legtehetségesebb vállalkozója, Mészáros Lőrinc.

Orbán Viktor gyerekkori jóbarátja és egyben a felcsúti NB I-es focicsapat tulajdonosa azt mondta (már ha tényleg ő használta ezeket a szavakat), hogy valódi értékét a tulajdonomban álló cégeknek nem elsősorban pénzben méri, hanem “értékteremtő képességben”.

Egy óriási vállalatcsoportot működtetünk, csaknem 30 ezer alkalmazottal a gazdaság szinte minden szegmensében, vagyis a magánszférában mi vagyunk a legnagyobb foglalkoztatók. Ha ezekből a szempontokból vizsgálja valaki a Mészáros Csoporthoz tartozó cégeket, akkor jogosnak tartom, hogy az élmezőnyben szerepeljünk. E mögött teljesítmény áll

– olvasható az interjúban.

“Jobboldali vagyok” (vagy hogy kell ezt mondani)

Mivel ma Magyarországon jobboldali kormány van, érthető számomra, hogy az ellenzék a Mészáros Csoporton és más, jobboldalhoz kötődő gazdasági szereplőkön keresztül támadja a kormányt. Egyébként ami a listákat illeti, emlékeztetnék Orbán Viktor miniszterelnök egyik korábbi megjegyzésére, amelyet egy újságírói kérdésre adott: „vannak, akik azért fizetnek, hogy felkerüljenek egy listára, és vannak, akik azért, hogy le”. Én nem tulajdonítok különösebb jelentőséget az említett listáknak

– írta le az Index a Mészárosnak tulajdonított mondatokat.

Hihetetlen! Ezt válaszolta Orbán, amikor Mészáros és saját családja gazdagodásáról faggatták

Mészáros “szerint” a momentumos Fekete-Győr András által kilátásba helyezett “felcsúti per”, vagyis a stróman elszámoltatása az alkalmazásában álló 30 ezer munkatársat és családját is “támadja”.

Hozzátette:

nincs félnivalója egy esetleges kormányváltás után sem, egy ekkora vállalatot ugyanis csak transzparensen lehet működtetni.

Állítólag ő közölte a lappal azt is, hogy

amióta visszavonultam a közélettől, politikai kérdésekkel nem foglalkozom, de köztudottak a politikai nézeteim, mint ahogyan az is, hogy szurkolok, hogy a jelenlegi nemzetépítő politikai közösség folytathassa a munkát. Szerintem a jobboldal nyerni fog.

Nem viszünk mindent

Mészáros szerint „balliberális tévhit, hogy a munkákat odaadják a vállalkozóknak”, a munkáik döntő többségéhez nyílt eljárásokkal jutnak, ahol a legkedvezőbb ajánlat győz. A pályázatok 95 százaléka nyílt és hirdetménnyel induló eljárás, amelyen bárki részt vehet, tette hozzá.

Azt persze nem állítom, hogy ellenséges közegben dolgozunk, mint, mondjuk, 2002 és 2010 között, amikor sorra kaptuk a NAV-ellenőrzéseket, folyamatosan vagyonosodási vizsgálatokat rendeltek el ellenem

– fogalmazott állítólag. Mészáros elmondta azt is, hogy csoportszinten tavaly 1200 milliárd forintos árbevételük volt, „ezzel mi vagyunk Magyarország legnagyobb építőipari cége”.

Lefotózták a Mészáros-Várkonyi szerelmespárt, közben a volt feleség megvált 100 milliárdos cégvagyonától

Szerencsés a szerelemben

Mint ismert, új párjával, a tévés Várkonyi Andreával hamarosan összeházasodnak. Ezzel kapcsolatban Mészáros azt mondta: az elmúlt időszakban akaratukon kívül

“kissé nagy a sajtóérdeklődés irányunkba, de Andival nagyon boldogok vagyunk”.

Hozzátette azt is: egyikük számára sem volt kérdés, hogy össze szeretnék kötni az életüket, részleteket azonban nem árult el a készülő esküvőről.

A tavaly bedarált Index kínos kérdéseket nem tett fel Mészárosnak.

az eredeti hír itt elérhető