Merkely Béla: indokolt volt a lélegeztetőgépek beszerzése

2020.12.12

A korlátozó intézkedéseknek köszönhetően alakul stabilan 700 alatt a koronavírus-fertőzés miatt lélegeztetőgépen lévők száma, a berendezések beszerzése indokolt volt – jelentette ki a Semmelweis Egyetem rektora pénteken.

Merkely Béla közölte:

Magyarországon “békeidőben” ezer koronavírusos beteg számára van meg a kapacitás a lélegeztetésre, de a járvány első hullámában, az Észak-Olaszországban ellátatlan betegekről szóló híreket látva, a Magyarországra készített matematikai modellek szerint a legkedvezőtlenebb forgatókönyv esetén akár 14 ezer ember egyszerre történő lélegeztetésére lett volna szükség. Ezért indokolt volt a lélegeztetőgépek beszerzése

– fejtette ki.

Kiemelte: az egészségügy felkészülésének része, hogy háború, járvány és krízis esetén is megfelelően el kell tudni látni a lakosságot. “Ebben az esetben a krízisprotokoll lép előre”, biztosítani kell azt az infrastrukturális hátteret és humánerőforrást, amelyre a legrosszabb forgatókönyv szerint szükség lehet – fogalmazott.

Merkely Béla a stabilan 700 alatti lélegeztetettbeteg-számra utalva közölte:

“úgy sikerült menedzselni a járvány lefolyását, hogy a békeidőbeli protokolloknak is megfelelünk”.

A rektor úgy látja, ha véletlenül elcsúszott volna a járvány kezelése vagy a kezdeti riasztó adatok ténylegesen beigazolódnak, akkor jóval több lélegeztetőgépre lett volna szükség.

“Emlékszünk azokra a képekre, amikor Milánóban a folyosón sírtak az orvosok (…), és amikor az Egyesült Államokban bármit megadtak volna azért, hogy megvegyenek egy lélegeztetőgépet” –

fogalmazott.

A lélegeztetőgépek beszerzésekor a döntéshozók ebből indultak ki, nem a mostani “konszolidált helyzetből” – hangsúlyozta. “A helyzet nem könnyű, de konszolidált” – összegzett a Semmelweis Egyetem rektora.

A téma specialistája az ellenzéki oldalon Hadházy Ákos, aki rámutatott, a május óta megvásárolt 17 402 lélegeztetőgépből alig ezret szállítottak ki.  Orbán Viktor áprilisban „a lehető legrosszabb forgatókönyv” szerint is úgy becsülte, hogy legfeljebb 8 ezer darabra lesz szükség.

(MTI)

az eredeti hír itt elérhető