Debrecen Hotels

Merkely Béla elárulta, szerinte melyik a legjobb vakcina

  2021 nov 21 / #debrecen
Google ads
Google ads

Aki még nem szerzett teljes körű védelmet a koronavírus ellen, a következő héten megteheti – kezdődik az oltási akciós hét.

Ebből az alkalomból jelent meg egy közlemény a Semmelweis Egyetem honlapján, amelyben azt írják, a november 22-28. között meghirdetett országos oltási akcióhét keretében az egyetem négy oltópontja jelentősen megemelt kapacitással működik majd.

Dr. Merkely Béla rektor hozzátette, hogy Szputnyik kivételével minden oltóanyag rendelkezésre áll, és továbbra is úgy gondolja, hogy

az a legjobb oltás, mely a vállunkban van.

Az akcióhét keretében időpontfoglalás nélkül is bárki megkaphatja a vakcinát, legyen szó az első, a harmadik, vagy az elmaradt második ismétlőoltásról – ez esetben a regisztrációt a helyszínen végzik, az oltás pedig érkezési sorrendben történik.

Hajdú-bihari és környékbeli oltópontok:

Hajdú-Biharban két helyszínen lesz akciós oltás – itt a teljes lista

A sorban állás és várakozás minimalizálásának érdekében javasoljuk az előzetes regisztrációt és időpontfoglalást – magyarázta dr. Varga Péter. Az Ellátásszervezési Igazgatóság igazgatója tájékoztatott arról is, hogy szerdától vasárnapig még egy további helyszínt is kinyitnak erre az időszakra annak érdekében, hogy a harmadik oltás iránti megemelkedett lakossági igényt el tudják látni.

Regisztrálni a következő linken lehet az oltásra: https://vakcinainfo.gov.hu/

Időpontfoglalás (a regisztráció után) a következő linken érhető el: https://www.eeszt.gov.hu/hu/web/guest/covid-oltas-idopontfoglalas