Mérgező gáz Nádudvaron – Tűzoltók gyakorlatoztak

2018.06.29

Csak gyakorlat volt, melyben a püspökladányi, debreceni és hajdúszoboszlói hivatásos tűzoltók vettek részt, a város vezetőinek és a társszervek közreműködésével.

„Nádudvar szélén található műtrágyát gyártó és forgalmazó üzem területén ammóniagáz szabadult ki a levegőbe. A gázfelhő Nádudvar település egy részére is átterjedt. Hatszázharminc embert kellett a település érintett utcáiból elzárkóztatni. Többen megsérültek a mérgező gáz belélegzésétől” – külső védelmi tervgyakorlatot szervezett a Hajdú-Bihar megyei katasztrófavédelem Nádudvar várossal közösen. Az irányítói feladatokat a katasztrófavédelem megyei operatív törzse látta el, a társszervek képviselői és a város vezetői közreműködésével.

A gyakorlatot Beke Imre, Nádudvar város polgármestere nyitotta meg, aki felelevenítette a várost érintő korábbi nagy eseteket, ahol a katasztrófavédelemnek helyt kellett állnia. A nagy mezőgazdasági területeken sok szabadtéri tűzesetet számoltak fel a tűzoltók, de kellett már beavatkozniuk a város lakosságát veszélyeztető belvizeknél is.

A csütörtöki gyakorlatban rész vettek a püspökladányi, a debreceni és a hajdúszoboszlói hivatásos tűzoltók is. A műszaki mentést a Hajdú-Bihar megyei katasztrófavédelmi műveleti szolgálat irányította. A kiszabadult veszélyes anyag miatt a katasztrófavédelmi mobil labor az üzem közelében lévő utcákban méréseket végeztek.

A gyakorlat során azt is szimulálták, hogy a nádudvari üzem két dolgozója is megsérült és a legveszélyesebb helyen eszméletlen állapotban várták a segítséget. A tűzoltók a tűzoltási és műszaki mentési tervnek megfelelően gázvédő ruhában közelítették meg őket, majd a vegyi mentesítés után a mentőszolgálatnak átadták a sérülteket.

A nádudvari külsővédelmi terv gyakorlatot Kovács Ferenc tűzoltó dandártábornok, a Hajdú-Bihar Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság igazgatója értékelte, aki elmondta, hogy mennyire fontos az együttműködés a városok és társszervek képviselőivel.

az eredeti hír itt elérhető