Megvan a döntés: ítélet született Aurelio emberrablási ügyében

2021.11.24

Évek óta húzódik a ValóVilágból megismert Aurelio emberrablási ügye. Ma döntött a bíróság és ítéletet hozott az ügyben.

Aurelio ügyvédje megtartotta a védőbeszédet, a tárgyalás szünetében pedig a híresség az utcán olvasgatta a saját maga által írt beszédet, amelyet később az utolsó szó jogán mondott el a tárgyalóteremben – írja a Blikk.

Aurelio elmondta, hogy nagyon sajnálja, amit tett, mert soha nem állt szándékában embert rabolni, és azt is bánja, hogy korábban nem vette komolyan a bíróságot.

Szeretnék elnézést kérni a viselkedésemért, és amiért az elsőfokú tárgyalásra szerepelni jártam. Nem szándékozom bűncselekményeket elkövetni. Bevallom, ideges voltam, felpofoztam, üvöltöztem a sértettel, elküldtem melegebb éghajlatra. Valóban csapkodtam hátrafelé, amikor a kocsiban voltam, és igen, mondtam, hogy szívem szerint kiszállnék és elásnám. Már bánom, hogy a kiszőkített hajú idióta fejemmel mentem a tárgyalásra, ahova szerepelni jártam, de fel sem fogtam, milyen következményei lehetnek ennek az egésznek.

Aurelio azt is elmondta, pszichológushoz jár, a hírnevét pedig szeretné jó dolgokra fordítani és kérte a bírót, hogy vegye figyelembe, hogy ő tényleg senkit nem akart elrabolni.

A bíróság az első fokú döntést megváltoztatta, így végül Aurelio büntetését 4 év letöltendőről 2 év 3 hónapra enyhítette, emellett 67 ezer forint bűnügyi költség és további 100 ezer forint bűnügyi költség fizetésére kötelezte.

Az emberrablási ügy 2017-ig nyúlik vissza, akkor ősszel egy szórakozóhelyen közel 200 ezer forintot lopott el Auréliotól egy ismerőse. A vád szerint emiatt az egykori ValóVilág-nyertes több barátjával együtt elrabolta az illetőt, hogy visszaszerezzék tőle az ellopott pénzt.

Aureliot a korábbi drogügyei miatt 1 év 2 hónapos börtönbüntetésre ítélték, ezt is le kell töltenie.

az eredeti hír itt elérhető