Megújul a Szeged Plaza

2018.06.14

Első ütemben mintegy 2,5 milliárd forintot fordít négy vidéki bevásárlóközpont korszerűsítésére az Indotek Group.

Az elkövetkező hetekben-hónapokban startoló beruházások részeként a társaság kívül-belül megújítja az ezredfordulós beruházási hullám során felépített ingatlanokat.

A zalaegerszegi Zala Plaza, valamint a Sopron Plaza, a Szeged Plaza és a Debrecen Plaza is teljesen megújul az elkövetkező hónapokban az Indotek Group beruházási programjának köszönhetően. A nyár folyamán induló beruházások célja, hogy az ezredforduló környékén felépült létesítmények a korszerűsítést követően az eddiginél kellemesebb környezettel, színesebb szolgáltatásokkal és sokrétűbb élményekkel várják a látogatókat, a legújabb piaci trendeknek megfelelően.

A korszerűsítésre, az első ütemben, összesen mintegy 2,5 milliárd forintot fog a társaság elkölteni.

Különösen látványos lesz a külső homlokzat megújítása a Szeged Plazában, ahol a beruházók kifejezetten fiatalos, az élményközpontúságot a középpontba állító arculatot igyekeznek szabni az egész épületre, első lépésben mintegy 450 millió forintot fordítva a külső és belső munkálatokra.

az eredeti hír itt elérhető