Megtalálták az eredeti falfestményeket a Kereskedelmi Akadémia épületében

2018.06.20

Az 1800-as évek végén a virágzó kereskedelemmel rendelkező Debrecenben a Kereskedő Társulat először a kereskedelmi szakiskola fenntartását, majd azzal együtt a Kereskedelmi Akadémia épületének megépítését határozta el. A Debreceni Kereskedelmi Akadémia – majd később Megyei Könyvtár – épülete 1892-1893 között, Gerster Kálmán budapesti művész tervei szerint épült a város központjában.

A Kereskedelmi Akadémia reprezentatív belső tereinek belsőépítészeti, képző- és iparművészeti kialakítását ma már csak képekről ismerjük. Az emeletes épület földszinti részén üzlethelységek voltak, a felső szinten az Akadémia terei kaptak helyet. Az itt található díszterem gazdagon díszített térrész volt.

Az épület a 20. század közepéig tartotta meg eredeti funkcióját, ekkor a Megyei Könyvtárat helyezték el benne. Az új funkció miatt több átalakítást hajtottak végre, festményeit és egyéb díszítő festéseit lemeszelték. A Könyvtár új épületbe történő költöztetése után, az épület 2007-től nem töltött be funkciót a város életében.

180620-Kereskedelmi-Akademia-fresko-restauralas-PL-MJ_17

Az épületben 1958-ban tűz is pusztított, amely tovább rongálta a falfelületek állapotát.

A fennmaradt fényképek és a helyszín vizsgálata alapján az épületben 23 db, különböző méretű falfestmény, több száz négyzetméternyi díszítmény, stukkók, márványozások találhatók.

A festményeket Mirkovszky Géza (1855-1899) készítette 1893-ban. A festő ebben az időszakban Debrecenben élt, az egykori Zenede, a mai Zeneművészeti Szakközépiskola dísztermében is megtalálhatók munkái.     

A Debreceni Kereskedelmi Akadémia dísztermének falképein a magyar kereskedelem történetét örökítették meg, az Árpád-kor, az izmaelita-kor, az olasz-kor, a német-kor, és a debreceni nagyvásár jeleneteivel.

Debrecen Megyei Jogú Város Önkormányzata az egykori Megyei Könyvtár épületének felújítását a TOP-6.5.1-15 „Önkormányzati épületek energetikai korszerűsítése” keretében már elnyert bruttó 98.000.000 forint és a TOP-7.1.1-16 „Kulturális és közösségi terek infrastrukturális fejlesztése és helyi közösségszervezés a városi helyi közösségi fejlesztési stratégiához kapcsolódva – Cívis Lokális Lehetőségek Debrecenben (CLLD)” című felhívás keretében benyújtandó pályázati lehetőség segítségével kívánja megvalósítani.

180620-Kereskedelmi-Akademia-fresko-restauralas-PL-MJ_1

A fejlesztéssel érintett épület a beruházás megvalósítását követően részben kulturális fogadótérként, részben közigazgatási funkciót ellátó hivatali helyiségként funkcionál majd.

A tervek szerint egy magas színvonalú kulturális tér létrehozása és reprezentatív fogadótér kialakítása a cél az épület felső szintjén, a kapcsolódó kert átalakításával, megújításával, parkolók kialakításával.

A földszinti helyiségek egyikében kialakítható funkció a Debreceniek Háza, értéktárnoki és működtetői irodával kiegészítve, mely a debreceni városi közhatalmi jelképek: polgármesteri, szenátori ruházat, jelvények kreatív rekonstrukcióban, és a városi lét identikus dokumentumai hiteles másolatainak bemutató helye lesz.

A másik helyiség esetlegesen a Magyar Házak Közhasznú Nonprofit Kft. kezelésében Magyar Ház funkciót kaphat, ami új platformokat kínál fel a döntően már szórványban élő magyar nemzetiségnek. Esetünkben a Partium értékeinek bemutatásában, továbbá nemzetpolitikai kapcsolatoknak kialakításában és intézményekkel való kapcsolattartásban vehet részt.

Papp László polgármester a bejárás alkalmával azt mondta: a városnak az a szándéka, hogy eredeti fényében újítja fel a Kereskedelmi Akadémiát, amely a 2020-as évek elejére régi pompájában adhat helyet társadalmi eseményeknek.

Fotók: Miskolczi János

az eredeti hír itt elérhető