Megszűnik az 55 éven felüliek alkalmazása után járó adókedvezmény

2018.06.23

Megszünteti a kormány az 55 év feletti munkavállalók után járó szocho-kedvezménynek nevezett adókedvezményt.

Megszünteti a kormány az 55 év feletti munkavállalók után járó úgynevezett szocho-kedvezményt, amelynek értelmében a munkáltatók által fizetendő, jelenleg 19,5 százalékos szociális hozzájárulási adó most még a bruttó munkabér 9,75 százalékával csökkenthető (legfeljebb 100 ezer forintig). Ez éves szinten 117 ezer forint kedvezményt jelent az időseket foglalkoztató munkaadóknak – írja a Népszava.

A munkáltatóknak járó adókedvezménnyel korábban éppen az 55 év felettiek (újra) munkába állását akarta támogatni a kormány, hisz ez a csoport az, akit egyre kevéssé alkalmaznak.

55-64 éves korú magyar munkavállalóból jelenleg közel 689 ezer van, a 2013-as munkahelyvédelmi terv indulása óta pedig közel 200 milliárd forintnyi kedvezmény maradt a munkáltatóknál az 55 évnél idősebbek foglalkoztatása után.

A lap szerint Varga Mihály pénzügyminiszter azzal érvelt a kedvezmény eltörlése mellett, hogy a nyugdíjasok foglalkoztatása jövőre még kedvezőbb lesz, ugyanis utánuk egyáltalán nem kell a foglalkoztatónak szochót fizetni.

A nyugdíjkorhatár viszont 58-65 év között mozog, 55 éves kor felett pedig van pár munkában eltöltött év.

(nepszava.hu)

az eredeti hír itt elérhető