Megpofozta, sörrel öntötte le a polgárőrt egy hajdúnánási férfi – ő sem úszta meg szárazon

2018.10.17

A Hajdúböszörményi Járási Ügyészség közfeladatot ellátó személy elleni erőszak bűntette miatt emelt vádat az ellen a hajdúnánási férfi ellen, aki egy városi rendezvényt biztosító polgárőrre támadt, arcul ütötte és leöntötte sörrel.

Szeptember 15-én Hajdúnánáson fesztivált rendeztek, amelyen társaival együtt biztosítási feladatot látott el a sértett.

A felvonulás útvonalának közelében, egy útkereszteződésben, polgárőri minőségét jelző láthatósági mellényben dolgozott, elterelte az arra haladó gépjárműveket.

A vádlott miután kijött a közeli élelmiszerboltból, kerékpárján fennülve egy parkoló gépkocsi mögül szabálytalanul ráhajtott az útra, ahol a kerékpár első kerekével nekisúrlódott az arra haladó, nagyon kis sebességgel közlekedő járműnek. A vádlott szabálytalansága következtében személyi sérülés, illetve anyagi kár nem keletkezett, a gépkocsi gyorsan elhagyta a helyszínt.

A férfi magatartását észlelve a sértett polgárőr határozottan felszólította a vádlottat a közlekedési szabályok betartására.

Ezen a vádlott feldühödött, odament a sértetthez, a rajta lévő ruházatot, illetve a polgárőr mellényt megrángatta, őt egy alkalommal tenyérrel arcul ütötte, majd a nála lévő sörrel leöntötte.

A sértettnek a cselekmény következtében sérülése nem keletkezett.

A bűncselekmény elkövetésének időpontjában szolgálatban lévő polgárőr a hatályos büntetőjogi szabályok értelmében közfeladatot ellátó személynek minősül.

A Hajdúböszörményi Járási Ügyészség a bűncselekmény elkövetését beismerő vádlott ellen közfeladatot ellátó személy elleni erőszak bűntette miatt emelt vádat a Hajdúböszörményi Járásbíróságon. Vádiratában tárgyalás lefolytatása nélkül felfüggesztett börtönbüntetés kiszabására tett indítványt.

az eredeti hír itt elérhető