Megöltek egy férfit Miskolcon

2018.07.06

Baltával megöltek egy 45 éves férfit Miskolcon, a 25 éves tettest a rendőrség rövid időn belül elfogta – közölte a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóreferense az MTI-vel pénteken.

Szabó Csilla tájékoztatása szerint a bűncselekmény csütörtökön, késő este történt Miskolc avasi városrészében.

A gyanúsított előzetes szóváltást követően egy baltával többször megütötte 45 éves ismerősét, aki belehalt sérüléseibe.

A rendőrök fél órán belül elfogták a gyanúsítottat, aki ellen emberölés bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytatnak eljárást, és kezdeményezik letartóztatását.

az eredeti hír itt elérhető