Debrecen Hotels

Megkezdte a felkészülést a Loki a következő idényre

  2018 jún 19 / #debrecen
Google ads
Google ads

Megkezdte a felkészülést a 2018/2019-es szezonra a DVSC labdarúgócsapata. Délelőtt a konditeremben tartott foglalkozást Györky Gábor pálya- és erőnléti edző, majd futás szerepelt a programban. Délután ismét lesz edzés, ezúttal már a labda is előkerül.

Az első napon mindenki megjelent a pallagi edzőközpontban, ám betegség miatt Bódi Ádám mára pihenőt kapott, míg a műtét után lábadozó Aleksandar Jovanovic biciklizett. Tomas Kosicky a héten még nem tud teljes értékű munkát végezni ujjsérülés miatt. Visszatért Kerekes Krisztián, aki az előző idényt Cegléden töltötte kölcsönben, és csatlakozott a kerethez Kóródi Nándor is, ő tavasszal – hosszú sérülés után felépülve – a második csapatunkban futballozott.

– Öthetes felkészülési programot állítottunk össze, ezen a héten a szerda, a péntek és a szombat kivételével naponta kétszer edzünk – kezdte Herczeg András vezetőedző. – Most hétvégén még nem lesz edzőmérkőzés, de jövő hét szombattól már folyamatosan játsszuk a felkészülési találkozókat. Június 30-án Nyíregyházán lépünk pályára, a következő héten a Kisvárda ellen mérkőzünk meg, majd a negyedik hétre két meccs van lekötve: a Vác és az Arad lesz az ellenfél.

dvsc.hu