Megelőzheti a román minimálbér a magyart

2018.10.30

A múlt héten megállapodtak a romániai szakszervezetek és a munkáltatók képviselői a jövő évi minimálbér-emelés mértékéről, ami a szokottnál korábban, már január előtt hatályba léphet.

Az mfor úgy tudja,

a teljes munkaidőben kötelezően adandó legkisebb bér bruttó 1900 lejről 2080-ra emelkedik, ami 9,4 százalékos emelést jelent.

A jelenlegi árfolyammal számolva

egy román dolgozó minimum 144 643 forintot vihet haza, szemben a magyar 138 ezerrel.

Magyarországon januárban várható minimálbér-emelés, de ha ez 9,4 százaléknál alacsonyabb lesz, tartós lemaradásban leszünk Románia mögött.

Varga Mihály az mfornak úgy nyilatkozott, hogy egy valamivel 10 százalék alatti emelés a munkáltatók és a munkavállalók számára is elfogadható lenne. Vagyis függetlenül attól, hogy mikor lép hatályba a román minimálbér-emelés, megvan arra az esély, hogy 2019-ben a román minimálbér leelőzi a magyart.

az eredeti hír itt elérhető