Megcsúszott a nedves úton
2018.01.16Bíróság elé állítási javaslattal fejezték be a hajdúnánási rendőrök a baleset vizsgálatát.
Egy hajdúböszörményi lakos 2017. december 17-én 10 óra 30 perc körül az általa vezetett gépkocsival közlekedett Hajdúvid külterületén, a 3502-es számú úton Hajdúdorog felől Hajdúböszörmény irányába. A sofőr egy vasúti átjáróban járműve sebességét nem az útviszonyoknak megfelelően választotta meg, ezért a nedves úttesten megcsúszott és áttért a szemközti forgalmi sávba, ahol összeütközött egy személygépkocsival, majd a vasúti síneken állt meg.
A Hajdúnánási Rendőrkapitányság a 77 éves sofőrrel szemben vasúti közlekedés biztonsága elleni bűncselekmény elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indított nyomozást, amelyet 2018. január 12-én bíróság elé állítási javaslattal befejeztek és az ügy iratait megküldték a járási ügyészségnek.