Már reggel öt órától lehet nézni mesefilmeket az M2-n

2018.01.09

Már reggel öt órától sugároz mesefilmeket az M2 gyerekcsatorna – mondta a csatornaigazgató kedden az M1 aktuális csatornán.

Vass Éva elmondta, azért döntöttek a korábbi műsorkezdés mellett, mert a kutatások szerint a 4-12 éves korosztályból körülbelül 15 ezren már ilyenkor is a televízió elé ülnek. Így nekik is szeretnék megadni a biztonságos, erőszak- és reklámmentes televíziózás lehetőségét.
A csatornaigazgató az idei tervek között említette, hogy szeretnének rögzíteni és sugározni báb- és gyerekszínházi előadásokat, gyerekkoncerteket.
Bíznak benne, hogy a tavalyi év után, idén is sikerül az M2 gyerekcsatornák közötti piacvezető pozícióját megtartani – tette hozzá Vass Éva.

az eredeti hír itt elérhető