Már Kubatov Gábor is párttársa, Kósa Lajos felelősségét boncolgatja a Liu fivérek országváltása miatt

2022.11.19

Néhány napja derült ki, hogy beigazolódtak a pletykák, és a két kína-magyar származású gyorskorcsolyázónk, egyben első téli olimpiai bajnokaink fele országot vált.

Liu Shaolin Sándor és Liu Shaoang klubszinten a Ferencvárosban versenyztek, így a Hír TV megkérdezte a Fradi elnökét, Kubatov Gábort – aki Kósa Lajossal együtt Fidesz-alelnök is -, hogy mit szól a két húzóember távozásához.

“Elsősorban hazánknak veszteség. Szerintem ez egyetlen dolgon múlt, hogy a szövetségnek nem sikerült megegyezni az edzőjükkel. A Fradi mindent megtett, próbáltunk közbelépni, kommunikálni, de a szövetség úgy döntött, hogy az ő edzőjüket nem fizeti tovább. Nem mentem bele mélyebben, hogy mi ennek az oka, csak fájdalmas. Két nagyon jó gyerekről van szó”

– idézte Kubatov szavait a 444.hu.

A Fradi elnök tehát úgy látja, lett volna esély a megegyezésre. Bár Kósa Lajos úgy véli, van esély a fiúk visszatérésére, ebben azért nem érdemes reménykedni.

Liu Shaolin Sándor és öccse, Liu Shaoang augusztusban jelentette be, hogy – követve a magyar válogatottól távozó kínai edzőjüket, Csang Csing Linát – Kínában készülnek az idényre. Kósa Lajos, a Magyar Országos Korcsolyázó Szövetség (MOKSZ) elnöke viszont a Mandinernek adott interjújában arról beszélt,

“a  Liu-fivérek magyar állampolgárok, és magyar színekben fognak versenyezni”.

Az ügy most ott tart, hogy Shaolin Sándor és Shaoang akkor válthat könnyen országot, ha kifizetik azt a 300 millió forintot, amit a szövetség az elmúlt három évben felkészülésük során rájuk költött. Kósa Lajos meg is mozgat minden követ, hogy ezt az összeget behajtsa a Liu fivéreken.

Kósa Lajos felelősségét az ellenzék is pedzegette a minap:

“Kósa Lajos alkalmatlan” – felelősségre vonnák a Liu fivérek távozásáért a debreceni fideszest

A két Liu testvér vezérletével a férfi rövidpályás gyorskorcsolya-váltó megszerezte Magyarország első téli olimpiai aranyát a 2018-as, phjongcshangi játékokon, majd idén Pekingben Liu Shaoang írt történelmet az első egyéni ötkarikás diadallal (500 méter).

az eredeti hír itt elérhető