Már épül a tócóskerti fedett piac – íme a látványtervek

2018.02.09

Debrecen 200 millió forint vissza nem térítendő uniós támogatást nyert a terv megvalósítására. A munkálatok a tervek szerint 2018 ősz végére fejeződnek be.

Már elkezdődött a munka a Tócóskertben, építik az új piacot a Holló László sétány mellett lévő zöldterületen. A tervek szerint 68 új árusító asztal lesz a piacon, valamint kialakítanak négy üzlethelyiséget, és egyéb kiszolgáló és szociális helyiségeket.

latvanyterv_-_bj

Az épületet kívül és belül akadálymentesítik és a parkolóhelyeket, illetve a vizesblokkokat is úgy alakítják ki, hogy azokat könnyen el lehessen érni. A piac biztonságos működése érdekében kamerarendszert telepítenek, valamint éjszakára a piac területe zárható lesz. A gazdaságos üzemeltetés érdekében megújuló energiaforrásokat is beépítenek.

az eredeti hír itt elérhető