Debrecen Hotels

Majdnem minden sikerült a debreceni jégkorongozóknak

  2021 okt 05 / #debrecen
Google ads
Google ads

Mindkét együttes élesen, gólra törően kezdett; az első lövésünk fél perc eltelte után vágódott fölé a brassóiak kapusáról – írja a DEAC.hu.
Nagy iramban, oda-vissza hullámzott a játék, a hálóőröknek volt dolga bőven. A 7. percben Antek Tomi nagyot mentett, majd megismételte a produkciót. Valamivel élesebbnek tűnt a vendégcsapat, de a mieink se maradtak adósaik. 08.24-nél Dalecky vezetett villámgyors akciót, éles, lapos lövése utat talált Tőke hálójába. Három perccel később Spirko tüzelt, Tőke azonban résen volt. 9.39-nél egyenlítettek az erdélyiek, Trotter keresztpasszát a jobb oldalon érkező Huard ütötte be. Kilenc másodperccel később Kozma kapott két percet, majd Hunt szabálytalankodott, őt is kiültették.

A tizedik percben Turcotte száguldott el, majd Kloz bombáját mentették a Farkasok védői. Egy perccel utóbb Turcotte-ot kenték a palánkra, de nem volt ítélet. A 12. percben eggyel többen voltak a jégen a mieink, de a hátrányt jól oldották meg a debreceni védők. 15. percben Hunt már másodszor került a büntetőpadra, de gól ebből a helyzetből sem született. 18.54-nél Trotter ült ki botfogásért, az emberelőnyünk áthúzódott a 2. harmadra. A harmad lőlapja 9-18-at mutatott, ami kicsit túlzónak tűnt debreceni szemmel.

A 2. játékrész legelején támadtak a mieink, 20.51-nél Vokla passzát Turcotte ütötte kapura, a pakk kijött Tőkéről és a kanadai csatár másodjára már nem hibázott. Ezután a vendégcsapat került előnybe, 21.43-nál Gőzt küldték a büntetőpadra, majd alig több, mint egy perc múltán Kloz is távozott a jégről. A lelátón sokan csóválták a fejüket, de a srácok magabiztosan tették a dolgukat, szimpla és kettős hátrányban egyaránt.

26.07-nél Szőcs borította fel Dalecky-t, ő is megismerkedett a büntetőpaddal. A következő percekben többet kezdeményezett a Brassó, a mieinkből sokat kivett az iménti hátrányok kibekkelése. 28.58-nál Trotter átadásával Hunt fordult be és kiegyenlítette az állást. 29.33-nál Bertát szórták ki, de a létszámhátrányban ismét jól védekeztünk. Egyre magabiztosabb lett az egyetemista csapat. A 34. percben felálltunk az 5 az 5 elleni játékban; forgattunk, forgattunk, majd Vokla váratlanul rátűzte a kékről és a nagy bomba beakadt! 34.33-nál még nem ocsúdtak fel teljesen a vendégek; Gőz lövése kipattant Tőkéről, Spirko beverte, két gólos előnyre tettünk szert! 34.57-nél Hunt már a harmadik 2 percét könyvelhette el. Az előnyben többször is körbe adogattuk a brassói kaput, végül Dalecky igazított egyet a pakkon és bebombázta! Összezavarodtak a Farkasok, Huard-ot saját csapattársa küldte a jégre…

A mieink elkezdtek lazán játszani, de szerencsére brassói oldalon még tartott a képzavar: Bors halmozta a szabálytalanságokat, 2+2 percet kapott. Molnár Zoltán se volt rest, dupla fórban hokizhattunk. Az utolsó percben Kloz is hozzászólt a meccshez; elemi erővel lőtte ki a felső sarkot.

A 3. harmadra maradt a kettős előnyünk, 40.30-nál aztán meglőttük a hetediket, az első debreceni csatársor akcióját Turcotte fejezte be! A Farkasok egy-két játékosa a játékvezetők háta mögött bunyóban próbált törleszteni, ami abbamaradt, mihelyt Kloz megjelent a színen. A záró harmad első felében lendületesen, ám könnyedén hokiztak a mieink, Spirko és Kuleshov, majd Mazzag és Sági veszélyeztetett. A Farkasok azonnal észbe kaptak és két gólt gyorsan le is dolgoztak Valchar, illetve Gajdó révén, Anteknek is újra megnehezedett a dolga. Arra azért vigyáztunk, hogy ne tudjanak feljebb jönni, még Kloz kiállítása alatt sem. Az utolsó fél percben még a gólkülönbséget is sikerült tovább javítani; Hári értékesítette a mieink késői emberelőnyét.

Kétség nem férhet hozzá, hogy nagy győzelmet arattak vasárnap a mieink. Ennek értéke nem csupán a gólok számával mérhető, hanem a játékunk képével is. A srácok minden mérkőzéssel egyre jobban összeérnek, egyre magabiztosabban hokiznak, még egy ilyen játékerőt képviselő ellenféllel szemben is. További pozitívum, hogy a Brasov Wolves ellen képesek voltak a meccs közben megújulni és kibillenteni a tartásából az ellenfelet. Ez a siker, reméljük hosszabb távon stabil tájékozódási pontként szolgál és lehet belőle erőt meríteni. Mindez természetesen nem jelenti azt, hogy ezentúl rendszeresen nagy gólkülönbségű győzelmeket fogunk aratni, azt azonban jelzi, hogy a srácok képesek nyerni a Ligán belül bárki ellenében. Elegendő, ha csupán a következő, pénteki találkozóra gondolunk, amikor az FTC-Telekom látogat a Debreceni Jégcsarnokba. Nagyon nehéz meccs lesz az is, de a vasárnapihoz hasonló játékkal a zöld-fehérekkel szemben is szép eredményt érhetünk el.

David Musial vezetőedző korrekten és túlzások nélkül nyilatkozott.

“Szerintem ma jól játszottunk, a kulcs az volt, hogy ki tudtuk védekezni a Brassó előnyét 5 a 3 ellen. Ezután sokkal jobban kezdtünk játszani, sikerült emberelőnyös gólokat szereznünk. Pontokat kell gyűjtenünk és amíg egy nagyon fontos játékosunk, Hetényi Zoli hiányzik, mindenkinek többet kell hozzátennie a mérkőzésekhez. Természetesen a Brassó legyőzése önbizalmat ad a srácoknak és ezzel az önbizalommal állhatunk oda a következő meccsnek a Liga másik top- csapata, a Fradi ellen. Ellenük is megpróbáljuk a legjobbunkat nyújtani.”

2021.10.03. 18.30 Debreceni Jégcsarnok
EL 34
DEAC – Brasov Wolves 8-4 (1-1, 5-1, 2-2)
Gólszerzők: Dalecky (2), Turcotte (2), Vokla, Spirko, Kloz és Hári, illetve Huard, Hunt, Valchar és Gajdó

Forrás: deac.hu