Debrecen Hotels

Majdnem 600 ezer forint kártérítést ítéltek meg a lúgos orvosnak, áldozata még nem látott egy fillért sem

  2019 máj 30 / #debrecen
Google ads
Google ads

A “lúgos orvos” kártérítéséből negyedmillió forintot meg kell kapnia a támadás sértettjének – közölte a Fővárosi Törvényszék szerdán az MTI-vel.

lugosorvos2mohai
Fotó: Mohai Balázs/MTI

Szerdán több portál írt arról, hogy

az elkövető orvosnak 591 ezer forint kártalanítást ítélt meg a törvényszék a rossz börtönkörülmények miatt, áldozata azonban még mindig nem kapta meg az egy éve neki megítélt 739 ezer forintos kártérítést.

A törvényszék közleménye szerint korábban a Fővárosi Ítélőtábla mint másodfokú bíróság kötelezte a vádlottat, hogy a sértettnek fizessen meg 250 ezer forintot kártérítés címén. Egyúttal megállapította, hogy a vádlott köteles az eljárásban a sértett jogi képviseletével összefüggésben felmerült csaknem 460 ezer bűnügyi költséget is megfizetni. A Kúria pedig arra kötelezte a vádlottat, hogy a harmadfokú eljárásban ezzel kapcsolatban felmerült több mint 30 ezer forint bűnügyi költséget is fizesse meg a sértettnek.

A Fővárosi Törvényszék február 28-án az elítélt részére az alapvető jogokat sértő elhelyezési körülmények miatt indított eljárásban kártalanítást állapított meg. A bíróság most arra kötelezte az államot, hogy

a megállapított 591 ezer forintos kártalanításból a jogerős határozat kézbesítésétől számított hatvan napon belül a sértettnek fizessen meg 250 ezer forintot.

Kiemelték: a “hatályos jogszabály alapján a kártalanításból történő kielégítésnek kizárólag azzal a bűncselekménnyel összefüggésben megítélt polgári jogi igény, illetve a polgári bíróság által jogerősen megítélt kártérítés vagy sérelemdíj erejéig van helye, amely miatt kiszabott szabadságvesztés végrehajtása tekintetében a kártalanítást megállapítják. Mindezekre tekintettel a kártalanításból kizárólag a kártérítésként megítélt összeget lehetett levonni, ezért utasította el a törvényszék a sértett ezt meghaladó igényét”.

A bíróság a jogerőre emelkedés után a végzést az Igazságügyi Minisztériumnak megküldte, hogy a 250 ezer forint kiutalásáról határidőn belül gondoskodjon

– olvasható a közleményben.

A Kúria tavaly júliusban jogerős ítéletében tizenegy év szabadságvesztésre ítélte és végleg eltiltotta orvosi hivatásától azt a férfit, aki 2013-ban elkábította volt barátnőjét, majd az altestére lúgot öntött, maradandó, életveszélyes sérüléseket okozva neki. A lúg másod- és harmadfokú, maradandó égési sérüléseket és életveszélyt okozott.