Debrecen Hotels

Magyar startupok jelentkezését is várja egy dubaji inkubátorcég

  2019 Júl 30 / #debrecen
Google ads
Google ads

Magyar technológiai starup vállalkozások is jelentkezhetnek a a dubaji központú FasterCapital inkubációs programjára.

A cég hétfői közleménye szerint a kiválasztottak csaknem 600 millió forintnyi befektetéshez juthatnak, és üzletfejlesztési mentorprogramot is indítanak nekik. Utóbbi keretében a csapatok könyvelési, humánerőforrás, marketing, jog, üzletfejlesztés és PR tanácsadói szolgáltatásban részesülnek.

Hanyecz Imre, a FasterCapital magyarországi képviselője kifejtette, hogy a dubaji cég 2014-ben kezdte a startupok inkubációját. A programokban eddig 26 cég vehetett részt, közülük 20 már piacra is lépett – tette hozzá. A közlemény egyedülállónak nevezi a FasterCapital inkubációs modelljét, mivel az egész program virtuális, így a startupoknak fizikailag nem kell költözniük a részvételhez. A projektekbe a FasterCapital társalapítóként száll be a tőkeigény 50 százalékáig, ám indokolt esetben ennél magasabb arányt is vállal. A fennmaradó tőkehányadot további külső befektető segítségével biztosítják.

Az együttműködést elsősorban olyanokkal keresik, akik technológiai ötletük mellé informatikai fejlesztőt keresnek, ugyanis saját szakembereikkel a teljes fejlesztési folyamatot biztosítják. A jelentkezéseket szeptember 15-ig várják.