Debrecen Hotels

Magyar alkonzulátus nyílik Miamiban

  2018 okt 26 / #debrecen
Google ads
Google ads

Az anyaországgal való kapcsolattartást nagyban megkönnyíti, hogy Miamiban hamarosan magyar alkonzulátus nyílik – mondta Áder János.

A floridai látogatáson tartózkodó magyar államfő pénteken tárgyalt Francis Suarez miami polgármesterrel.

A találkozót követőn a köztársasági elnök a magyar közmédiának nyilatkozva elmondta, hogy

Floridában körülbelül 100 ezer magyar él.

Az ő életüket, valamint az ide látogató egyre több magyar turista gondtalan pihenését is segíti majd az új magyar alkonzulátus.

Áder János és Miami polgármestere tárgyalt a klímaváltozás hatásairól is. Ennek kapcsán Francis Suarez elmondta, hogy Florida és ezen belül Miami egyre gyakrabban szembesül a kedvezőtlen hatásokkal, például a hurrikánok kártételeivel, villámárvizekkel, a tengervíz szintjének emelkedésével, invazív fajok megjelenésével.

A polgármester arról tájékoztatta a magyar államfőt, hogy miközben korábban ötévente kellett például az árvizek kártételeit enyhíteniük, mostanában már évente ötször kényszerülnek erre. Elhangzott, hogy egyre több forrást és egyre nagyobb energiát kell fordítaniuk a helyreállítási munkálatokra.

Áder János hangsúlyozta, hogy

a tárgyalás során a gazdasági kapcsolatokat érintően a miami városvezetés érdeklődött a magyar digitális technológiai fejlesztések iránt. Szintén élénken foglalkoztatja őket az a sok tapasztalat, amely a magyar árvízi védekezés során gyűlt össze

– mondta az államfő.

Áder János többnapos floridai látogatása során találkozik a magyar közösségekkel, 1956 október 23. alkalmából ünnepi beszédet mond Sarasotában, illetve megnyitja az Amerikai Magyar Orvosszövetség 50. tudományos konferenciáját is.