Debrecen Hotels

Magasról tettek a tilos jelzésre, baleset lett belőle

  2018 feb 20 / #debrecen
Google ads
Google ads

Balesetet okoztak azok a sofőrök, akik a jelzőlámpa tilos jelzése ellenére behaladtak az útkereszteződésekbe.

Debrecenben, a Pesti utcán közlekedett egy férfi 2018. február 17-én 9 óra körül az általa vezetett tehergépkocsival, amikor a Kishegyesi út és a Nyugati utca kereszteződésében figyelmen kívül hagyta a forgalomirányító fényjelző készülék tilos jelzését és összeütközött egy balra kanyarodó személygépkocsival. A baleset során a kanyarodó jármű utasa könnyű sérüléseket szenvedett. A baleset körülményeit a Debreceni Rendőrkapitányság vizsgálja.

Egy férfi 2018. február 17-én 11 óra körül az általa vezetett személygépkocsival közlekedett a 4-es számú főúton, Debrecen felől Püspökladány irányába. A sofőr a főút és a 34121-es út kereszteződésében a forgalomirányító fényjelző készülék tilos jelzése ellenére behaladt az útkereszteződésbe, ahol összeütközött egy másik gépkocsival, amelynek vezetője és utasa könnyű sérüléseket szenvedett.

dx

A Hajdúszoboszlói Rendőrkapitányság vizsgálja a baleset körülményeit.