Ljasuk Dimitry, „az ember, aki mert álmodni, alkotni és varázsolni”- interjú a kultuszfilmmé vált Jóreménység-sziget rendezőjével.

Ljasuk Dimitryvel, a Tisza nevében című dokumentumfilm és a kultuszfilmmé vált Jóreménység-sziget rendezőjével beszélgettünk. Szóba került a filmek ereje, a természetvédelem, a hit és az is, hogy milyen újdonságokkal készül a művész. Aki még nem látta a Jóreménység-szigetet, érdemes megnéznie, mert a film olyan, mint egy ékszeres doboz: megéri felnyitni. A 128 perces élmény elgondolkodtató, felemelő, és mindenkinek ad valami pluszt. Március 22-én újra látható a film az Apolló moziban.

Már A Tisza nevében című dokumentumfilmedet is imádta a közönség, de a Jóreménység-szigetnek köszönhetően duzzadt csak fel igazán a rajongótáborod. Hogyan éled meg ezt a fokú ismertséget?

A Tisza nevében dokumentumfilmet és a Három nap Pokorny Liával a Tisza-tavon című filmet is nagyon sokan látták, hatalmas siker volt mind a kettő. Ezek a filmek felkészülések voltak a nagyjátékfilmemre, amit akkor még nem tudtam, hogy miről fog szólni, csak abban voltam biztos, hogy készíteni fogok egyet. A Jóreménység-szigetben pedig sokkal több érzelmet váltottam ki, mint amire számítottam, és ezt még most is furcsán élem meg. Ugyanis korábban azzal szembesültem a társadalmunkban, hogy az emberek egyre hidegebbek, zordabbak és felületesek. Azzal, amit a kereskedelmi tv-k sugároznak, amivel butítanak, kezd elveszni az igény arra, hogy mélyebb érzéseket éljünk meg, akár egy film által is.

De ez egy világméretű probléma, nem csak itthonra vonatkozik. Azt éreztem, hogy olyan mozit kell készítenem, amiben az érzelmek kapnak főszerepet, mert attól lesz az én művem. És meglepően sokaknak a szívét, lelkét nyitották ki azok a gondolatok, érzések, képek, történetek, őszinteség, és az a gyermeki rácsodálkozás, ami a filmben van. Mert azt gondolom, hogy mindenkiben is ott van az a belső gyermek, akit érdemes néha a felszínre engedni. Nem kell elnyomni, mert egy felnőtt igenis attól lehet boldog, hogy ha ezt a gyermeket engedi magában újra és újra megélni. Vagy néha úgy vágyni a világra, mint ahogyan azt egy gyermek teszi. Aki egyébként naivan, de sokkal tisztábban lát. A filmjeim által engem nem azért ismertek meg, mert valami megbotránkoztatót tettem, hanem mert valami értelmeset, hasznosat, maradandót próbáltam meg alkotni.

Ez sikerült.

Köszönöm szépen. Hatalmas dolog ezeket megélni a közönségtalálkozókon, vagy akár egy jeges fürdőzés alkalmával. Nagyon megtisztelő, hogy az emberek értékelik azt, amit csinálok, és elgondolkodnak rajta. Megérintem a lelküket, ha a film közben elsírják magukat, vagy éppen nevetnek. Ez mind nagyon jó.

Kevés mondat hangzik el a filmben, de azoknak erős a mondanivalójuk. Az a két óra szinte magával ragadja a nézőt. Ezáltal átértékeljük az életünket, felébreszti bennünk azt az érzést és nyitottságot, hogy becsüljük a természetet, a körülöttünk lévő embereket. Szerinted hogyan lehet ezeket az értékeket fenntartani magunkban?  

Amikor magadénak érzel egy pár gondolatot, elgondolkodsz rajta, időt töltesz a feldolgozásával, és próbálsz változtatni azzal, hogy felülvizsgálod a saját életedet, az már jó. És az is fontos, hogy merd megélni, amit addig nem tettél meg. A filmnek van egy másik üzenete, és ez szerepel is benne. Ezek pedig az álmaink. A szigeten elhatároztam, hogy szeretnék egy nagyjátékfilmet, mert ez volt az álmom, és bele mertem kezdeni és végigcsináltam. De sajnos nagyon sokan feladják az álmaikat, nem tudják kitartóan véghez vinni őket, és utána el is felejtik, hogy mik is voltak azok.

Merjünk álmodni, de ahhoz kitartónak is kell lennünk?

A kitartás a legfontosabb. Álmodjunk, és higgyünk, akkor is, ha senki más nem hisz benne, mert nem véletlenül lett ez a saját álmunk. Amikor szomorú lesz valaki, vagy készül feladni az álmait, akkor nézze meg újra a Jóreménység- szigetet.

Az egyik jelenetet idézve, amikor arról álmodoztál, hogy nagymozik mutatják be a filmedet, gondoltad volna akkor, hogy eddigi adatok szerint már harmincezer ember ül be rá a filmszínházba?

A film kiadása előtt megkérdezték tőlem, hogy mekkora nézőközönségre számítok, és akkor csak úgy rávágtam egy számot, – mert kellett mondanom valamit – hogy harmincezer. Nem tudtam, hogy ez mennyire közelít majd a realitáshoz. Mondták, hogy ha tízezren megnézik, már az is egy kisebb csoda lesz egy független magyar filmtől, ami nem támogatott, és nincs egy rakás pénz mögötte. Azt is mondták, hogy ha jó a film, a közönség fogja majd terjeszteni.

Szerencsémre ez így is történt. Ezért mindig, mindenhol megköszönöm a közönségnek, hogy felemelték a filmemet, ajánlották és megosztották másokkal. Beszéltek róla, és kielemezték különféle csoportokban. Ez pedig azt jelenti, hogy a filmnek volt hatása, és nem afféle gyenge limonádé lett, amit másnapra el is felejtettek. Itt nem ez történt, és ez nagyon -nagyon megtisztelő. Ez az első nagyjátékfilmem, amit saját erőből, minden hátszél nélkül készítettem. Abból az építkezésből, amit már négy éve következetesen végzek, amiért nem fizetett senki. A belefektetett energia mellett építettem a saját személyiségemet, lelkemet, filmes jövőmet és talán a hitelességemet is.

Szerepet kapott egy atya is a filmben. Emiatt kaptál az egyháztól visszajelzéseket?

Igen, néhány pap jelezte, hogy nagyon tetszett nekik, hogy emberi volt az atya bemutatása. Hogy mennyire jó dolog az, hogy a filmmel közelebb hoztam a hitet, és annak értelmezését a fiatalokhoz. Úgy gondolom, hogy ha hívő valaki, még nem jelenti azt, hogy akkor minden vasárnap templomba jár, imákat ismételget, és kifogástalan erkölcsi életet él. Mert erre már nem képes senki sem. Máshogy is lehet hinni. Ezt az eltávolodást látom az ember és a természet között is. Már négy évvel ezelőtt megmondtam, amikor elkezdtem a filmezéssel foglalkozni, hogy szeretném őket újra összehozni. Minden filmemben ez egy alaptézis és kiindulási pont.

Rengeteg mindent ötvöztél benne. Hogyan fogalmaznád meg az üzenetét?

Ahogyan az életben, a filmben is sok minden szerepel. Benne van a halál elfogadása, elengedés, magány, szerelem, társkeresés, önmagunk keresése, a hit, a természet és annak a gyógyító ereje. Azért tettem bele ennyi mindent, mert az alatt a fél év alatt, amit a szigeten töltöttem, mindegyikkel találkoztam. Ez mind része volt az életemnek akkor és utána is. Mert az élet is ilyen, ezek mind összefüggenek, és összekötöttem őket a filmben. Miért is ne lehetne egy filmnek ekkora nagy perspektívája?

Mit szólsz ahhoz, hogy kultuszfilmmé vált a Jóreménység-sziget? 

Nagyon jól hangzik, és rendkívül jólesik. Ennél nagyobb elismerést, nem is kaphattam, és nem is álmodhattam volna. Ezt már csak az tudja majd megfejelni, hogy ha esetleg külföldre is eljut a film, és ott is szeretni fogják.

Nagyon sok mindent megmutattál magadról. Nem veszélyes ez egy kicsit?

Amikor elkészült a film, nagyon izgultam, mert sok dolgot őszintén tettem bele, és nyitott könyvként álltam oda a közönség elé. Vannak benne fikciók is, de valós történet alapján készült, és életrajzi elemeket is tartalmaz. Ez akár rosszul is elsülhet, és lehetnék most a meg nem értett rendező. De szerencsére nem így történt, mert az őszinteséget értékelik az emberek. Tényleg ilyen vagyok, bár nem mindent mutattam meg magamból, mert azt olyan filmekben szeretném, amiket majd színészek játszanak el.

Miért döntöttél úgy, hogy ledobod a textilt a filmben?

Azért, mert az apám úgy nevelt, hogy a természetben lehetek meztelen. Nincs szükség ruhára ahhoz, hogy ússz a Tiszában. Egyszerűen légy a természetben természetes. Nyilván csak azért vesszünk fel ruhákat, mert nem illendő mások előtt meztelenkedni. Rajtam is ugyanannyi van, mint az állatokon, azaz annyi, amit Isten adott nekünk. Nem azért vállaltam a meztelenséget, mert a művészfilmekben gyakran előfordul, hanem azért, mert egy idő után tényleg igazán szabaddá váltam a szigeten és ennek részét képezték a rituálészerű napi fürdések – meztelenül.

Neked is volt ezzel „problémád”?

Tinédzser korunkban a barátokkal mi is ugrálgattunk meztelenül a vízbe, persze csak buliból, és éjszaka, de a természetben élve ez teljesen más. Ahhoz nekem is el kellett telnie két hónapnak, hogy megtegyem, de utána mindig úgy fürödtem. Persze ha hideg volt, a lavórban tisztálkodtam, és megtapasztaltam azt, hogy elég két liter víz ahhoz, hogy az emberi test teljesen tiszta legyen.

A filmben szerelmes, vidám és nagyon szomorú hangulatú zenék is megszólalnak. Hogyan választottad ki ezeket a jelenetekhez?

Rengeteg zenét hallgatok, gyerekkoromtól kezdve nagy hatással van rám Ennio Morricone munkássága. Általa lett kifinomultabb a zenei ízlésem. Azt a fantasztikus művészi egyensúlyozást, amit hallottam és tanultam tőle, szerettem volna a saját filmjeimbe is beletenni. De nem használhatom fel csak úgy a világhírű zeneszerzők műveit, viszont vannak olyan oldalak, ahol több tízezer dal van összegyűjtve, ismert és ismeretlen zeneszerzőktől egyaránt – persze nem ingyen. Egészen a hip-hop stílustól kezdve a filmzenékig. Amikor dolgozom, akkor ezeket hallgatom, és ami megfog, azokat beleteszem egy saját playlistbe. Már akkor pontosan tudom, hogy hol szeretném majd használni őket. Például az őzes jelenetnél előre tudtam, hogy mi fog megszólalni majd alatta, és már a dramaturgiát is úgy építettem föl, hogy összhangban legyen a kép, a téma és a zene.

Sokunk kedvence lett Márti, akinek a nevét a stáblista végén is feltünteted. Mit érdemes tudni róla?

Ő nem egy idomított „liba”. El volt törve a szárnya, nem tudott repülni, hónapokig velem élt, és azt tanította meg, amit a filmben is elmondtam. A nő szimbóluma lett, ahogyan szeretem és tisztelem őket, mint teremtményeket, lelkeket, a velük együtt létező női energiájukat. És én is pontosan úgy működöm, ahogyan kitalált bennünket a Jóisten.

A szigeten töltött hat hónap után milyen volt visszatérni a nagyvárosba?

Ugyanolyan, mint amit a filmben is bemutattam. Csak kóvályogtam a városban, mert nem akartam otthon ülni. Azt a rossz, vége érzést éltem meg, hogy mit is keresek én ott, ahol élek. Minden monoton volt, és nagyon vártam, hogy visszamenjek a Tisza-tóra, a természetbe. De abban az időben forgattam is, és az sokat segített.

Akik nem tudtak eljutni a mozikba, lesz lehetőségük arra, hogy akár streaming szolgáltatók által bepótolják?

Elérhető lesz majd fizetős weboldalon, folynak a tárgyalások ezzel kapcsolatban. Szóba jöhet a Netflix, HBO, Filmio és még külföld is. Persze az lenne az igazán nagy dolog, ha egy streaming szolgáltatónál nemcsak Magyarországon, hanem egész Európában is elérhető lenne. Készül a film angol szinkronos változata és tizenhárom nyelvű felirata. Lesz köztük kínai, japán és koreai, mert jó lenne Ázsiába is kijutni. Szeretném, ha az ottani művészmozik játszanák, és örömmel kimennék egy közönségtalálkozóra is. Nagy élmény lenne, ha egy teljesen más kultúrában, a világ másik végén is megértenék a filmemet. Hiszek benne, mert univerzális az üzenete. Olyan emberi értékeket és érzéseket próbáltam beletenni, amiket a Földön bármelyik ember érezhet.

Mennyivel másabb a vidéki közönség, mint a budapesti?

Azt éreztem, hogy vidéken az embereknek több idejük van a film után beszélgetni, és ők talán közelebb is vannak a természethez. Budapesten is kíváncsiak, és eljönnek sokan, de aztán el is rohannak. Mert ott valahogy, valamiért mindenki rohan. Mindegyik közönségtalálkozós vetítés teltházas volt, amire nagyon büszke vagyok. Eszméletlenül megtisztelő, pedig már lassan három hónapja annak, hogy bemutattam a filmemet. Debrecenben pedig már harmadik alkalommal lesz közönségtalálkozóm. Március 22-én, a Víz világnapján újra találkozhatnak velem és a filmemmel.

Én elsőként édesanyámmal néztem meg a Jóreménység-szigetet egy teltházas moziban, és azt tapasztaltam, hogy eltérő korúak voltak a teremben. Miből merítetted azt a pluszt, hogy többféle korosztály is megtalálja a nekik szóló üzenetet?

Lehetséges, hogy amiatt tudtam mindenkihez szólni, mert reklámszakember vagyok, és megtanultam, hogy a legfontosabb az az, hogy a figyelmet ragadjuk meg. Hogy valaminek legyen olyan értéke, amire az emberek felfigyelnek. Ez a film szerintem az életről szól, ezért mindenki megtalálja magának azt, ami érdekes benne. Azon viszont meglepődtem, hogy gyerekeknek is tetszik, pedig felnőtteknek készítettem. Mert van benne halál is, például az őzes jelenetben -amit egyébként nagyon szeretek, mert a filmben a legtechnikásabb rész, és

tényleg úgy is történt. Ez egy olyan erős és mély emlék számomra, hogy visszaemlékezni rá, és reprodukálni egy filmben, az hatalmas kihívás és lelki élmény volt számomra.

Készülsz-e új filmre?

Márciusban lesz az Ember alkotta paradicsom című természetfilm bemutatója, amiben mesélőként szerepelek, de operatőrként is részt vettem benne. Szendőfi Balázzsal és Fehér Zoltánnal készítettük, akikkel nagyon jó volt együtt dolgozni, és lehet, hogy még lesz több közös munkánk is. Ha tetszeni fog a közönségnek ez a fajta megközelítés és stílus, akkor majd az ország több pontján is szeretnék forgatni. Elérni azt, hogy Magyarország természeti kincseit jobban tiszteljük, és vigyázzunk rá. Ehhez pedig kellenek azok a filmek, amikben ezeket megmutathatjuk.

Tervben van olyan film, ami a környezetszennyezésről, vagy a Tiszáról szól?

Biztosan lesz, már csak azért is, mert most Kárpátalján rosszabb a helyzet, mint volt. Ötszázezer belső menekült él ott, rengeteg segélyszállítmány érkezett becsomagolva, amiket ki is kell bontani. Sajnos nem lett több vagy modernebb szemétfeldolgozó sem, mert kitört a háború. A Tisza nevében bemutatása után éppen csak elindult valami a szemléletmód-váltásban. A filmbéli felhívásra választ kaptam a környezetvédelmi minisztériumtól, és magától a kormányzótól is, majd nem sokkal utána jött a háború. Vannak filmes terveim, több témában is. Két nagyjátékfilm-ötlet is, amiből az egyik szintén egy gyerekkori élményemnek az ihletéséből született. Tervben van egy dokumentumfilm is, ami a vízről szól, egy teljesen más perspektívából megvilágítva. A szigeten töltött idő alatt, és amióta a

környezetvédelemmel jobban foglalkozom, tudatosult bennem az, hogy a legnagyobb kincsünk a víz. Sokkal többet ér, mint az arany vagy a gyémánt, és nagyon kell rá vigyáznunk.

Készülsz olyan tervekkel, amelyekben a közösség is szerepel?

Igen. Az idén szervezek több szemétszedést is a tavon, és készítünk a Tiszából kihalászott műanyagokból fecskefészkeket, amiket a tó több pontján helyezünk el. Szeretnék egy nagy Tisza-tó körbetekerést is szervezni, sajátos módon. Tervezem és remélem összejön egy különleges szervezet megalapítása is, ami egyfajta edukációs program lesz. Azt, hogy szemetet kell szedni és vigyázni a természetre, nem én találtam ki. De ahogyan a filmeknél is tettem, a magam útját szeretném járni, és mindent úgy csinálni, ahogyan a megérzéseim diktálják. Abban hiszek, hogy az ember életét két tényező irányítja. Az egyik maga Isten, a

másik pedig a saját szabad akarata. Ez a kettő, és semmi más. Lehet, hogy valakiben nem hitként, Istenként szerepel, hanem az univerzumban, vagy magában a természetben találja meg azt. De ez így is rendben van, mert ha hiszünk valamiben, az segíthet abban, hogy erősebbek és kitartóbbak legyünk. És szerintem ez a legfontosabb.

– Rontó Judyt –

az eredeti hír itt elérhető