Debrecen Hotels

Leszorította egy busz Berki Krisztián feleségét

  2021 szept 02 / #debrecen
Google ads
Google ads

Berki Krisztián párja, Mazsi azt mondja, leszorította őt az útról egy agresszív buszsofőr kedden Budapesten.

A várandós Mazsi egy alsóbbrendű útról szeretett volna kikanyarodni. A főúton egy megállóban egy busz állt, nyitott ajtókkal, tőle nagyjából 10 méterre. Mazsi úgy vélte, van még ideje kijönni, így el is indult. Csakhogy közben a busz becsukta az ajtókat, majd szintén elindult, ám mivel nagyon lassan, ezért Mazsi folytatta a manővert, azt gondolta, a sofőr kiengedi.

Azonban a busz sofőrje nagy gázt adott, ráhúzva a kormányt Mazsi kocsijára, s balról majdnem belement a kismama autójába. Pedig előtte még – abban hitben, hogy a buszos kiengedi – Mazsi még integetve meg is köszönte a gesztust a sofőrnek. Mazsinak a padkára kellett hajtania, hogy elkerülje az ütközést – írja a Blikk.

Berki Krisztián felesége úgy megijedt, hogy elsírta magát, és egy óra telt el, mire megnyugodott.

Nem ez az első eset, hogy Berkiéknek meggyűlik a baja a buszsofőrökkel. De legalább Mazsi nem büntette meg a sofőrt a tettéért, mint ahogy anno férje, Berki Krisztián tette.