Leszerelték Hortobágy egyetlen bankautomatáját, járkálhatnak a postára a turisták és a helyiek

2019.07.05

Egyik napról a másikra szerelte le bankautomatáját (ATM) a Tiszántúli Takarék takarékszövetkezet Hortobágy településen – írja a Magyar Hang.

Az 1500 lelkes, de nyaranta 200 ezer turistát fogadó településen ez volt az egyetlen terminál. A helyiek és a turisták mehetnek a postára pénzt felvenni. A takarék senkinek nem szólt előre a műveletről.

A Tiszántúli Takarék új tulajdonosa a lapnak azt mondta, racionalizálja működését, a szerződés szerint a terminált – a bank többi tulajdonához hasonlóan – június 5-ig kellett elvinni. Az egy régi típusú automata volt, a fenntartása jóval több gonddal (belső térről tölthető, fűthető helyiség kell neki) járt a moderneknél.

A takarékszövetkezet szerint meghaladja a lehetőségeiket, hogy minden településen fiókjuk és automatájuk is legyen, de a hortobágyi önkormányzattal tárgyalnak az ATM elhelyezéséről. Remélik, hogy hamarosan újra lesz termináljuk a községben. Azt ígérik, hogy a közeljövőben Hortobágyra is járni fog az úgynevezett „Takarék-busz”, amely hetente megy majd el a faluba. Mint írták, pénzt a postán lehet most felvenni.

az eredeti hír itt elérhető