Debrecen Hotels

Lemondott Robert Fico

  2018 Már 15 / #debrecen
Google ads
Google ads

Benyújtotta lemondását Robert Fico távozó szlovák miniszterelnök csütörtökön Andrej Kiska államfőnek, aki Peter Pellegrini, eddigi miniszterelnök-helyettest bízta meg a kormányalakítással.Peter Pellegrini, az új szlovák kormány miniszterelnöke a pozsonyi kormánypalota dísztermében tartott ünnepi aktus keretében vette át a megbízásáról szóló dekrétumot, ugyanott, ahol közvetlenül előtte Robert Fico kézbesítette a lemondását Andrej Kiska államfőnek.

A kormányfői tisztségből távozó Robert Fico lemondása kézbesítése utáni sajtóbejelentésén a

“legtermészetesebbnek választásnak” nevezte Pellegrini jelölését, akivel – mint mondta – “normális, munkakapcsolatuk lesz” a jövőben.

Leszögezte: a Pellegrini vezetése alatt összeálló kormány irányultsága a továbbiakban is “világosan Európa-párti” lesz, s a kormány az “erős szociális állam” fenntartásán fog munkálkodni.