Debrecen Hotels

Lemondott a Momentum egyik elnökségi tagja

  2021 jún 30 / #debrecen
Google ads
Google ads

Lemondott tisztségéről Körömi Attila, a Momentum elnökségi tagja – közölte a Momentum Mozgalom.

A közleményben azt írják, Körömi Attila a pártban betöltött elnökségi tagsága mellett az elmúlt egy évben teljes állásban dolgozott civil szakmájában is, pedagógusként, ami sokszor nehézségeket okozott. Az elmúlt év tapasztalatai alapján és a kampány élesedésével növekvő terhelés tükrében hozta meg Körömi ezt a döntést, mely segíti abban, hogy hivatását a jövőben is megfelelő odafigyeléssel végezhesse – részletezik.

Ugyanakkor lemondásától függetlenül Körömi Attila továbbra is aktív tagja marad a Momentum közösségének, erős pécsi kötődése révén pedig várhatóan a civil munkája melletti szabadidejét leginkább a helyi politikára, a helyi közösség támogatására fordítja majd. Körömi Attila lemondását az Elnökség tudomásul vette – zárul a közlemény.