Leminősítési vizsgálat alá vette Olaszországot a Moody’s

2018.05.25

Leminősítés lehetőségére utaló felülvizsgálat alá vette Olaszország “Baa2” szintű adósosztályzatát pénteken a Moody’s Investors Service.

A nemzetközi hitelminősítő a péntek éjjel Londonban bejelentett intézkedést azzal a véleményével indokolta, hogy az új olasz koalíciós kormány költségvetési tervei miatt jelentősen megnőtt az olasz államháztartás érdemi gyengülésének kockázata.
A Moody’s szerint emellett fennáll a szerkezeti reformok lefulladásának, illetve az eddigi reformok – köztük például a hét éve végrehajtott nyugdíjreform – visszafordításának kockázata is.

A cég kiemeli, hogy Olaszország már most is a hazai össztermék (GDP) csaknem 16 százalékát költi nyugdíjakra, és ez az egyik legmagasabb arány a fejlett gazdaságok között.
Ha a Moody’s a felülvizsgálat eredményeként egy fokozatnál nagyobb mértékben rontaná a “Baa2” hosszú távú olasz adósosztályzatot, azzal Olaszország e cég besorolási nyilvántartásában elveszítené befektetési ajánlású minősítését.

A felülvizsgálat bejelentéséhez fűzött elemzésében a Moody’s kiemeli, hogy a koalíció két pártja, az Öt Csillag Mozgalom (M5S) és a Liga kormányzati szerződése “messze nem” a további költségvetési konszolidációról szól, hanem költséges kiadási és adóintézkedésekről, ugyanakkor nem tartalmaz semmiféle egyértelmű javaslatot ezek finanszírozására.
Jóllehet a koalíciós pártok egyes javaslatai időközben módosultak, e tervek azonban még így sem erősebb, hanem gyengébb jövőbeni költségvetési pozíciót eredményeznének – áll a Moody’s elemzésében.

A hitelminősítő közölte: a felülvizsgálat során különösen az egykulcsos tervezett adórendszerre és az alanyi jogon járó jövedelemre vonatkozó javaslatokat, valamint ezek potenciális finanszírozási forrásait és a javasolt intézkedések bevezetési menetrendjét fogja vizsgálni.

A Moody’s hangsúlyozza, hogy a koalíciós pártok kifejezték szándékukat a törvénybe foglalt jövő évi áfaemelés elkerülésére, jóllehet ebből a forrásból az olasz hazai össztermék hozzávetőleg 0,7 százalékának megfelelő pótlólagos költségvetési bevétel származna.
A cég kiemeli azt is pénteki londoni elemzésében, hogy a GDP-arányos olasz államadósság-ráta meghaladja a 130 százalékot.

Az olaszországi választások eredményének gazdasági és költségvetési kockázataira más nagy londoni elemzőházak is felhívták a figyelmet.

Az egyik legtekintélyesebb londoni gazdasági-pénzügyi elemzőműhely, a Centre for Economics and Business Research (CEBR) a választások után összeállított helyzetértékelésében különösen aggályosnak nevezte, hogy a győztes pártok egyikének programjában sem az olasz gazdaság régi keletű szerkezeti problémáinak megoldása áll a központi helyen.

A CEBR londoni elemzői kiemelték, hogy az olasz hazai össztermék alig haladja meg az ezredfordulón mért szintet, és az olasz gazdaság olyan gyenge lábakon áll, hogy ha a lehetséges negatív világgazdasági forgatókönyvek közül csak néhány egyidejűleg valóra válik, az recesszióba sodorhatja Olaszországot, ennek viszont súlyos következményei lennének Olaszország államadósság-szolgálati képességére.

A CEBR elemzői szerint ha az olasz gazdaságot nem sikerül magasabb növekedési pályára állítani, akkor Olaszországban teljes körű államadósság-válság alakulhat ki, amely az egész euróövezet puszta létét veszélybe sodorhatná.

az eredeti hír itt elérhető