Lekéste a buszt, majd agyonverte alkalmi szállásadóját

2018.11.05

A Debreceni Ítélőtábla Dr. Ficsór Gabriella vezette tanácsa 2018.11.08-án 10
órától a következő ügyet tárgyalja.

Az első fokon eljárt Nyíregyházi Törvényszék 2018 júliusában L. I. vádlottat
emberölés bűntette miatt 16 év fegyházbüntetésre és 10 év közügyektől eltiltásra
ítélte. Az ítélet ellen a védő felmentésért illetve enyhítésért fellebbezett. A
bíróság által megállapított tényállás szerint a vádlott 2015 októberében
rokonaihoz indult, de lekéste a buszt, így csak Baktalórántházáig jutott. Ott egy
sörözőben megismerkedett egy helyi lakossal, aki felajánlotta neki, hogy az
egyik ismerősénél megszállhatna egy éjszakára. Elmentek az egyedül élő,
mozgáskorlátozott férfi lakására, aki beleegyezett abba, hogy az éjszakát nála
töltse. A közös ismerős távozása után a vádlott és a sértett együtt italozott, majd
a sértett szóvá tette, hogy az éjszakai szállásért 3.000 forintot kér a vádlottól. Az
emiatt keletkezett vita közben a vádlott felkapott egy üres boros üveget, és azzal
az ágyon ülő sértettet többször fejbe vágta, majd kézzel ütötte a fejét, arcát. Az
ütésektől a sértett eszméletlen állapotba került, s rövid időn belül meghalt. A
vádlott, miután észlelte, hogy a sértett nem mozdul, eltávozott a lakásból. A
vádlott beismerte a bűncselekmény elkövetését. Első nyilvános ülés.

az eredeti hír itt elérhető