Lehengerlő produkcióval nyertek a debreceni gladiátorok Hajdúszoboszlón

2020.10.11

A DEAC Gladiators 53-14-re legyőzte a DAK Acél Dunaújváros Gorillazt, Hajdúszoboszlón. Ezzel a sikerrel a Debreceni Egyetem együttese méltóképpen emlékezett meg Kiss Lászlóról.

A Budapest Wolves 2-nél is nehezebb ellenfél várt a gladiátorokra az Absolute Live Divízió I-ben – írja Makranczi  László a klub honlapján.

A DAK Acél Dunaújváros Gorillazt még nem sikerült megvernie a cívisvárosiaknak a szombati napig, és azokkal a fehérvári erősítésekkel, akik érkeztek a Duna-partiakhoz, nem tűnt egyszerű feladatnak ennek a rossz szériának a megszakítása. A mérkőzést Hajdúszoboszlón rendezték, ahol a HSE Rhinos alapítójáról és egykori elnökéről emlékeztek meg a csapatok.

„Elképesztően örülök annak, hogy ilyen sok pontot szereztünk, mert én egy sokkal szorosabb mérkőzésre számítottam”

– értékelt boldogan Gyarmati Ottó, a gladiátorok vezetőedzője. –

„Úgy érzem, hogy azokból a hibákból, amiket a Wolves ellen elkövettünk, nagyon sokat sikerült kijavítanunk. A támadósor és a védelem is sokkal jobban működött. Most már az is látszódott, hogy azok a taktikai elemek, amiket hétről hétre gyakoroltunk, ezen az összecsapáson működtek. A Dunaújváros azt játszotta, amire számítottunk, tehát nagyon sok futás, és kevés passz. Nem mellesleg keményen és erősen álltak a meccsbe, viszont szerintem létszámilag kevesebben voltak, mint mi és ez egy kicsit rányomta a bélyegét a teljesítményükre.”

A DEAC Gladiators október 25-én hazai pályán, a Miskolc Steelers elleni keleti rangadón harcolhatja ki a rájátszásba jutást.

Fotók: Bódi Sándor

DEAC Gladiators – DAK Acél Dunaújváros Gorillaz 53-14 (7-0, 20-0, 26-7, 0-7)
Pontszerzők: Erdélyi Áron 2 TD, Boruzs Kevin, Lennox Green, Horai Krisztián, Kunkli László, Németi Soma, Roják Richárd 1-1 TD, Szabó Lajos 5 XP, illetve Hegedüs Dániel, Novakov Dávid 1-1 TD, Beretka József 2 XP

az eredeti hír itt elérhető