Legendás elnökét gyászolja az Arsenal

2018.12.28

Nyolcvankét éves korában elhunyt Peter Hill-Wood, az Arsenal labdarúgócsapatának korábbi elnöke.

A londoni klub pénteki közleményében hangsúlyozta: Peter Hill-Wood és családja soha nem felejthető, rendkívüli hatást gyakorolt az egyesületre.

Peter Hill-Wood 1962-től vállalt szerepet az Arsenal vezetésében, 1982 és 2013 között a londoniak első embere volt. A klub irányítását édesapja, Denis Hill-Wood halálát követően vette át, aki húsz éven keresztül volt az Arsenal elnöke. A nagyapja, Samuel Hill-Wood 1927-től 1936-ig, majd a II. világháború elejétől 1949-ben bekövetkezett haláláig volt klubelnök. Peter Hill-Wood 2013 nyarán megromlott egészségi állapota miatt mondott le pozíciójáról, amelyet azóta Sir Chips Keswick tölt be.

Peter Hill-Wood nevéhez fűződik George Graham és Arsene Wenger szerződtetése az együttes élére, ő vezényelte le a gárda költözését a Highbury-ból az Emirates Stadionba. Elnöki időszakában az Arsenal ötször nyert bajnokságot és FA Kupát, kétszer Ligakupát, egyszer Kupagyőztesek Európa Kupáját, 1992-ben főszerepe volt a Premier League megalakulásában.

az eredeti hír itt elérhető