Debrecen Hotels

Lefotóztatta magát az autóban, majd elhajtott vele – mehet a bíróságra

  2019 Júl 20 / #debrecen
Google ads
Google ads

A Berettyóújfalui Rendőrkapitányság befejezte az ügy vizsgálatát.

Bejelentés érkezett a rendőrségre 2019. április 4-én 6 óra körül, ami szerint Sárándon egy férfi a tulajdonos beleegyezése nélkül beült egy autóba, majd elhajtott a helyszínről. A rendőrök adatgyűjtése során látókörükbe került egy 25 éves férfi. A Tevékenység-irányítási Központ ügyeletese értesítette a szomszédos megyéket is az esetről, amely eredményeként a feltételezett elkövetőt és a gépjárművet is megtalálták az M3-as autópályán. A Heves Megyei Rendőr-főkapitányság Autópálya Alosztály munkatársai elfogták és előállították a sárándi lakost, akit ezt követően a hajdú-bihari nyomozók kihallgattak.

A férfi beismerő vallomást tett. Elmondta, hogy megkérte a gépkocsi tulajdonosát arra, hogy fotózza már le az autóban ülve. A tulaj kiszállt a járműből, a férfi pedig beült, gázt adott és elhajtott. Vele szemben a Berettyóújfalui Rendőrkapitányság jármű önkényes elvétele bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytatott eljárást.

A rendőrök a nyomozás vizsgálati szakaszában a szükséges eljárási cselekményeket elvégezték, és az iratokat átadták az illetékes ügyészségnek.